A világjáró tudós élete Isten kezében van...: 28-32. nap: Termékeny hét

2012 Július 25-29

mottó: „Akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is gyalog vannak. Én a pacsirták hajnali énekében heverészek, mégis túljutottam a szakadékon…”

Szerdán a meló szokásosan fárasztó volt, bár volt pár vicces dolog (mint minden nap). Ugye a munkatársak eléggé széles palettáját lefedik a világkultúrának, aztán gyakran oltják egymást vicces megjegyzésekkel. Egyik ilyennek voltam fültanúja a mai nap. Ezerrel mértünk, amikor egyik kínai kollega vigyorogva odajön, és megállapítja, hogy „áhá sárga az elektrolit oldatotok”. Erre a másik kollega egyből tüzelt (magas labda volt), hogy „igen, pont olyan sárga mint te” :D Ezek a viccelődések oda-vissza zajlanak, és senki nem sértődik meg rajtuk, csak jókat rötyögünk, aztán folyik tovább a munka. Hasonlóan vicces dolgok szoktak lenni, amikor megkérdezzük egymástól, teljesen random időpontokban, hogy „How far are you with your experiments?” (milyen messze vagy (hogy állsz) a kísérleteiddel?) Erre általában az a válasz szokott elhangzani, hogy „far away” (nagyon messze). Meg az általános aranyköpés errefele, amivel minden kérdésre lehet reagálni, legyen az szakmai, vagy egyéb természetű: „we will see, where we are” (majd meglátjuk hol is tartunk :) ).

Munka után lebicikliztem a Strandweg-re, ahol is találkoztam Anjaval (ő motorral jött, azért nem együtt mentünk), aztán csücsültünk a fűben pár órát megvitatva a világbékét és egyéb morális dolgokat. Később átmentünk a közeli Steinhölzli erdőcske szélére és még ott ücsörögtünk kb. egy órácskát. Végül is a folyóban nem fürödtün, mert már eléggé kezdett lemenni a nap, és nem akartunk megfázni, de majd annak is eljön az ideje (nem a megfázásnak reméljük).

Csütörtökön egész nap megállás nélkül a jelentést gyártottam gőzerővel, mivel pénteken kell leadnunk, és én írom a nagy részét. Munka után eléggé lefáradt hangulatban mentem haza. Írtam egy kis pszichedelikus muzsikát, amiben kiadtam magamból az aktuális hangulatomat, aztán lefeküdtem aludni.

Péntek reggeltől gőzerővel készültünk a jelentés leadására, persze még rengeteg dolgot át kellett írni meg kijavítani az egészben, új diagramokat szerkeszteni, stb. stb., de hát a határidő az határidő…

Délután volt egy maratoni csoportszeminárium, ahol kőkeményen belemélyedtünk a kristálykémiába, aztán megtudtunk pár dolgot a baktériummal történő áramfejlesztésről is. A csoportmegbeszélés úgy elhúzódott, hogy a jelentés átrágását áttettük hétfő reggelre. Ezen kicsit mindenkinek sikerült magát felidegelnie.

Munka után hazajöttem, majd lementem a városba gitározgatni, mert nem akartam itthon ülni. A „nagy lehetőségek parkjában” (valójában nem ez a neve, de én így hívom) lecsücsültem egy padra és írtam egy nótát (ma-holnap fel is veszem). Amúgy ez a park közvetlen az egyetem főépülete előtt található, gyönyörű füves rét (bár most több mint a felét lekerítették, mert ilyen szórakozóhelyeket csináltak oda a nyárra való tekintettel).Kicsit gödör feelingje van az embernek, azzal a különbséggel, hogy itt nincs tó, nincsenek csövesek, kevés zenész van (tegnap én voltam egyedül :) ), sokan kiserősítőről hallgatják a zenéjüket, és a fű az mindenhol fű. Aztán megjöttek a helyi diszkósok erősítővel, és jó hangos tuttátuttá zenével, úgyhogy összepakoltam magamat és továbbálltam. Lebicikliztem a parlamenthez, és a mögötte lévő sétányon tettem egy nagy kört, majd felmentem valami kis dombra, ahol találtam egy színpadot. A zenészek már épp pakoltak be a buszba, de azért az egyikkel beszéltem egy tíz percet a Berni zenei életről, aztán le is hívott a következő koncertjükre. Tovább csalingáztam a városban, amikor pedig egy srácba botlottam, aki egy szökőkútnál gitározgatott. Kiderült, hogy lelkes amatőr, de épp bluest igyekszik tanulni. Beszélgettünk egy fél órát, meg zenéltünk kicsit, aztán ő ment a randijára, én meg visszamentem a „nagy lehetőség”-re. Ott ült vagy 20 metálharcos egy kupacban, úgyhogy gondoltam, hogy csak nem bánják már, ha becsatlakozom hozzájuk. Természetesen nem bánták, úgyhogy velük dumáltunk, meg zenét hallgattunk pár órát, aztán szépen hazaevickéltem. Amúgy az itteni népek is hasonlóan bulizósak mint otthon. Az egyik svájci állampolgárnak annyira sikerült „KSZGMKV” állapotba kerülnie este 11 körülre, hogy a barátai próbálták kivezetni a placcról, de ő inkább lefeküdt pihengetni a helyszín szélén… Miután fél óra alatt se sikerült magához téríteni, így jöttek a mentők, és szépen rendberakták. De hát minek iszik aki nem bírja… Hazaérve a tulajformával néztük az olimpia megnyitóját, a magyarokat pont láttam, aztán beszélgettünk pár órát. Kiderült, hogy klinikai szakpszihológus volt annó a tag, aztán abbahagyta a praktizálást. Most pedig egy teológiai egyetemet végez, jövőre írja a diplomamunkáját. Jó pap holtig tanul…

Amúgy mostanság egyre több dalt szerzek, ami egyrészt nagyon remek dolog, másrészt viszont…

Szombatra 90% valószínűséggel mondtak esőt, úgyhogy nem terveztem kirándulást. Reggel lementem a boltba, vettem husit, meg pár cuccot, és találkoztam 2 magyar nénivel. Jól megörültünk egymásnak, úgyhogy beszélgettem is velük egy pár percet. Az egyik néni 55 éve lakik itt, a másik, Gizi néni pedig 30 éve. Gizi néninek gyógyszertára van a lakásomtól pár percre, úgyhogy mondta, hogy reméli, hogy nem kell majd semmi, de azért ha mégis, akkor menjek hozzá nyugodtan. Mondták, hogy szeretnek itt élni nagyon, de jól esik nekik néha hazalátogatni egy-egy hétre, ami teljesen érthető, főleg 55 év után… Sok sikert kívántak nekem az élethez, aztán elköszöntünk. Hazajöttem, és főztem egy nagy adag bolognai spagettit 1 kiló husiból. Hogy milyen húst sikerült vennem, azt szerintem csak a JóIsten, meg az itteniek tudnák megmondani. Próbáltam kideríteni, hogy milyen hús, de angol húsnevekkel senki se nagyon van itt képben, a Gizi néniéket meg elfelejtettem megkérdezni :). Sanszosan marha-sertés keverék, mert a marhát azt kitotóztam. Sima sertés darált húst nem láttam, de ebből is nagyon finom lett :) Meggylevest is csináltam. Délután pihengettem egy kicsit, aztán fél 7 körül elindultam a városba, remélve, hogy nem fogok rommáázni. Ki is sütött a nap estére, úgyhogy megint a nagy lehetőségnél gitározgattam, majd tettem pár kört a belvárosban. Bele futottam egy kellemes 3 szaxofonból (bariton-basszus-alt) álló jazz zenekarba, akik remek hangulatot varázsoltak az utcára. Később megint visszatértem a „nagy lehetőség”-re, ahol még zenéltem egy órácskát. Egy „hobó” forma tag leült tőlem 10 méterre a fűbe, és élvezettel hallgatta a zenémet (már délután is végig hallgatta a dolgokat), aztán amikor pakoltam, akkor svájciul gratulált, hogy jó a zene.

Vasárnap hajnali fél négykor felébredtem, és eszembe jutott pár világmegváltó terv, úgyhogy elkezdtem szőni a hálómat, de erről egyelőre még nem mondanék semmit, mert ez még csak álom, de hát az álmok azért vannak, hogy az ember megvalósítsa őket. Mostanság merek nagyokat álmodni, aztán majd meglátjuk mi sül ki belőlük… Mivel reggel 8ig morfondíroztam a dolgokon, így a vasárnapom félig-meddig alvással zajlott, majd délután felvettem a héten írt 2 nótát a laptoppal.

Egy kis merengős:
Buddy Májki - Pszichedelikus csatangolás a lélek mezején

A másik meg egy József Attila feldolgozás:
Buddy Májki - Kész a leltár