2013. március 31., vasárnap

Húsvét meg miegymás


2013 Március 11-31

mottó1: „Aki nevet, azzal együtt nevet a világ. Aki sír, az egyedül sír.”

mottó2: „Vagy találunk ott utat, vagy építünk egyet…”

mottó3: „… Az se jó, ha észre se veszik, de az még rosszabb, mikor már suttognak róla.”


Lassan majdnem hogy egy teljes hónapja nem írtam, úgyhogy éppen itt az ideje leírni az elmúlt közel húsz nap érdekesebb történéseit. Volt ám bőven. Elöljáróban megemlítem, hogy egyre szélesebb körben olvassátok a blogomat nagy örömömre (sokan gugli tránszlétörrel), úgyhogy fontolóra veszem, hogy esetleg több nyelven is írjak e majd a továbbiakban. Az elmúlt pár hétben olvasótáborom ilyen helyszínekkel bővült, mint Brazília, Malajzia, Indonézia és Irak. Mindenkit üdvözlök itten.

Mitra átjött hétfő este, és megtartottuk az első gitár órát amelyben ilyen dolgokat néztünk át, mint például a pengetés, és az Em akkord.

Szerdán egyetem után tartottunk egy fergeteges igazi svájci racklette partit Dóri, Mitra, Matyi, Mazi és Hannes részvételével. A dolog lényege, hogy míg majdnem mindenki a „turista” racklettet ismeri (kis tepsikbe pakolod a sajtot és azt tolod be az asztal közepére rakott grill sütőbe), addig az igazi hamisítatlan racklette, amikor egy fél malomkenyérnyi sajtot felszerelsz egy állványra, felülről melegíted, és amikor a felső fél-1 centiméter megolvad, akkor egy laza mozdulattal, egy kés segítségével „ráráklettezed” a tányérodon nyugvó mindenféle zöldségre-krumplira-savanyúságra. Ez is minimum annyira perverz étel mint a fondü, és sajnos ezt sem lehet az ésszerűség keretein belül abbahagyni azzal a felkiálltással, hogy "jóllaktam". Esélytelen...

Szombaton kora-délután átmentem Mitráékhoz, és főztünk közösen Thai, kókusztejes csirkés curryt. Valami fantasztikus volt. Szép lassan gyűjtögetem itt a különféle recepteket a világ minden tájáról, aztán ha nyerek a lottón, akkor nyitok egy éttermet. Mitra mesélt nekem ebéd után Perzsiáról és sok érdekes dolgot megtudtam. Nem teljesen úgy vannak a dolgok arrafelé  mint ahogy azt az emberek nagy része gondolja a nyugati társadalmakban.. Hazajöttem pár órára majd este átmentünk a kollégiumba, ahol a spanyol cimborámék sangria bulit tartottak. Házilag készített sangria. Az eredetileg 20-30 emberre tervezett házibuliban végül is vagy 60 ember volt, alig fértünk el :) Nagyon jó volt a hangulat, Lénával és Natalie-val gitároztunk a folyosón ahol szép nagy tömeg körénk gyűlt és együtt énekeltünk. Később Alejandro barátom is beszállt, meg odajött Totya is (Fecóval meg a haverjaival). Annyira jól éreztük magunkat, hogy reggel 6kor vettük észre, hogy lassan nyugovóra kéne térni.

A vasárnap a szombati fergeteges buli hozományaként főleg pihengetéssel, filmnézéssel, meg Erika csoporttárs barátommal való párórás eszmefuttatással telt.

Következő héten rengeteg meló fogadott, ennek örömére csütörtök este Mitrával főztünk egy újabb adag kókusztejes thai kaját, most zöld curry-set. Bár ezt mondják a legerősebb curry-nek, mégis a piros mérföldekkel csípősebb, úgyhogy a zöldet azoknak ajánlom, akik nem bírják a túl ínyenc ételeket.

Pénteken eléggé hamar ágyba dőltem, ám éjfélkor jött egy sms, hogy itt buliznak a többiek a szomszédban, és amúgy meg itt van egy magyar leány, aki senkit sem ismer, úgyhogy menjek le beszélgetni. Le is mentem, és megismerkedtem Erikával, aki most egy hónapot tölt(ött) itt Svájcban. Mint kiderült a berni és a fribourgi könyvtárak is tele vannak olyan könyvekkel és írásos emlékekkel mezopotámia ikonográfiájával kapcsolatosan, amik sehol máshol nem leledzenek, úgyhogy egy ókortörténész doktorijához remek kutatási talajt biztosít eme ország.

Vasárnap délután átjött Natalie barátom, majd gitározás után átmentünk a kollégiumba és zenéltünk együtt egy jót. Natalie amúgy nagyon ügyes hegedűs, úgyhogy meg is beszéltük, hogy lassan de biztosan alapítunk itt egy blues zenekart hegedűvel, zongorával.

Hétfőn este a szemerkélő hóval mit sem törődve úgy döntöttünk Erikával, hogy az egyetem-Betlehem közötti 4 km-es távot gyalogosan tesszük meg. A séta után vacsoráztunk egy félig lazát (ő gyümölcsöket én meg kőkemény fokhagymás melegszendvicset). Felbuzdulva a vacsorán meg is beszéltük, hogy kedd este csinálunk egy jó kis avokádókrémet. Dóri is csatlakozott hozzánk másnap este, és két féle kenőcsöt csináltunk. Paradicsomszószos-tejfölöst, és fokhagymás sajtkrémest. Nagyon jó kis lakomát tartottunk ismét.

Az egész szerdám elment a tanítással, amit továbbra is nagyon szeretek. Munka után pedig beugrottam pár órát beszélgetni a régészeti könyvtárba, amely nagyon családiasan van kialakítva.

Csütörtök folyamán hivatalosan is celeb lettem a kollegáim szerint (pedig celebátust fogadtam), mivel kiderült, hogy többek között rólam is beszélgetnek a diákok az egyetemi facebook csoportban. De a visszajelzések eddig szerencsére nagyon pozitívak voltak, úgyhogy az én professzorom meg a laborvezető professzor is nagyon büszke rám. 
Az este folyamán sajnálattal konstatáltam, hogy itt Svájcban minden bezár szombati menetrend szerint, mivel holnap nagypéntek lesz... Ennek örömére az egész éjszakát átrémálmodtam...

Péntek este racklette partit tartottunk ahol Erika, Hannes, és az egyik cimborája jöttek el. Megint csak nagyon jól sikerült, Erikával kb. halálba röhögtük magunkat az est folyamán. A racklette parti után átmentünk a kollégiumba és Masoud cimborámékkal néztünk egy filmet, majd reggelig beszélgettünk.

A szombat főleg pihengetéssel telt, de szerencsére az otthoniakkal is sikerült egy kisebb beszélgetést kivitelezni húsvétból adódólag, majd este Erikával tartottunk egy „búcsú fondüzést”, mivel vasárnap reggel ment haza Magyarországra. Ez okból kifolyólag másnap reggel segítettem kicipelni a 200 kilós bőröndjét a vasúthoz. Vasárnap hivatalos voltam egy húsvéti orosz lakomára Matyi barátomhoz Fribourgba, akinél most a két orosz barátja tölt éppen egy hetet. Nagyon jó fej volt Galina és a férje is, egyedüli szépséghiba az volt, hogy oroszon kívül semmilyen nyelvet nem beszéltek, úgyhogy az 5 szavas szókincsemmel és Matyi fordításával tárgyaltunk. Persze az öreggel egyből megtaláltuk a közös hangot pár pohár vodka után, úgyhogy semmi probléma nem volt. Hatalmasat étkeztünk, volt orosz sajt leves, tésztás husi, torta, csoki, tojás, csokitojás, minden. Ebéd után pihengettünk meg beszélgettünk Matyival még egy jót, aztán kikísértek a vasúthoz és hazajöttem. Nagyon remek kis nap volt ez is ismét.

Mindenkinek ezúttal is kívánnék innen békés boldog új évet, és holnapra sok parfümöt a hajakba. Minden kedves és kedvtelen nőismerősömnek meg ezt a kis versikét küldeném, amit így hirtelen rögtönöztem itten: 

"Nagy Alpokban jártam vala,
havat mégsem hánytam haha.
Húsvét van! Hát leányok:
sok locsolót kívánok.

S ha még marad piros tojás
s arcod még nem pirospozsgás,
főzzél nekem finom nyuszit,
s ha találkozunk; kapsz egy puszit."

(no ez így már-már annyira kínrímesrémes, hogy inkább be is fejezem mára. :))

Dórival és Erikával az avokádópartin


A legjobbfej svájci barátom!

Racklette parti

Neszeneked

Mitra féle Thai curry


Az aranyászokos korsót remélem mindenki észrevette...

Lena elkezdte bemelegíteni a társaságot

Aztán gitárt körbeadogatva folytattuk

Még reggel 5kor is töretlenül szólt a nóta




Itt már az énféle thai curry-met fogyasztottuk

Salamati


Nathalievel próbálunk éppen

Első idei utcázás

Az egri bikavér jótékony hatásait is kitárgyaltuk

Nehéz türtőztetni magunkat, hogy ne fulladjunk meg a röhögéstől


Búcsúfondü parti

Megtudtam az oroszoktól, hogy hogyan kell húsvétkor tojással társasjátékot játszani. Mindenki megfog egy tojást, és a másik emberrel összeüti. Akié bereped az bebukta a tojását... Mókás

Matyinál mindig van valami magyar íz :) Most is volt pick szalámi, szobiszörp, meg erős Pista.






Jó kis akdov!













2013. március 10., vasárnap

Perzsa lakoma, orosz lakoma, és bulizós hétvége...


2013 március 7-10.

mottó: "Ne olvasd a történelmet... Csináld!"

Csütörtök este elmentünk Mitrával korizni a munka után. Nagyon ügyes, egyre jobban megy neki és már a bátorsága is megvan hozzá. Jókat nevettünk korizás közben, söröztünk is egy kicsit. Lassan tényleg itt a tavasz, mert ma többször is volt majdnem 10 fok. Rájöttem, hogy biciklizés közben lehet szkájpolni ami egészen mókás dolog ameddig nem hegynek felfele kell menni, és ameddig van bicóút (meg balesetbiztosításom).
Este a bükki füvesember előadását hallgattam Nelli barátomnak köszönhetően a gyógynövényekről, majd nem sikerült túl sokat aludni mivel élőkapcsolás volt budapesttel.

Pénteken délben Matyi meghívott engem meg a perzsa kollegákat az ő tanszékükről egy iráni kajálásra. Nagyon finom volt. Nem túl fűszeresen esznek (magyar szájízemhez és elmúlt hetek indiai ízeihez képest kb kicsit se). Ghorme Shabzii-t ettünk, ami mindenféle zöldség és bárányhús keveréke, féligfőzött félig pirított rízzsel kell enni, és joghurtot lehet rá tenni. Nagyon finom étel, már a receptje is megvan, szerintem fogok én még perzsa dolgokat kóstolni. Mesélték, hogy ha a rízsben nincs barnásra pirított rész, akkor az azt jelenti, hogy a szakács nem ért a főzéshez. Amúgy a perzsa konyhára jellemző, hogy az ételeik általában véve ilyen kellemesen kesernyés ízvilággal rendelkeznek.
Estére egy Mitra által szervezett kolibuliba voltunk hivatalosak. Dórival mentünk át, mert én még nem jártam ott sosem ezelőtt. Nagyon jó volt, táncoltunk, beszéltünk spanyolul, portugálul, oroszul, meg farsiül (tudok vagy 2-3 szót :)). Hajnalban még zongoráztam is egy kicsit, majd hazajöttem aludni.

Szombaton Dóri átjött, és csináltunk együtt egy nagy adag palacsintát, meg ettünk egy felturbózott pizzát. Este ő elment egy házibuliba a haverjaival, én meg Irina születésnapjára kerekeztem. Ettünk finom orosz ételeket (saláták, meg sültalmás sültcsirke), palacsintát magyar házilekvárokkal (itt mindig nagy sikere van Édesanyám lekvárjainak :)), csokitortát (valami isteni volt), aztán zenéltünk kicsit, és játszottunk gyilkosos-maffiás orosz társasjátékot. Itt is konstatáltam, hogy a svájci nyelv nekem egyre inkább tetszik, és értegetem is szépen lassan, úgyhogy talán nem kizárt, hogy előbb utóbb rászánom magamat, és megtanulom... 

Vasárnap délután főztünk egy szép adag csilisbabot Dórival, ami nagyon jól sikerült, a habanero paprika valami csodás találmány. Néztünk egy jó kis filmet, majd lestük, hátha látjuk a mostanság megérkező meteort, de eléggé felhős volt az ég alja, úgyhogy majd a következő héten sasolhatjuk tovább, hátha szerencsénk lesz.

Amúgy a héten kb 63-65 km-t tekertem, és kétszer voltam korizni, úgyhogy a heti sportadag megvolt bőven. Lassan a tavaszban meg jöhetnek a nagyobb túrák, már ki is néztem, hogy hova akarok elmenni.

Tanítványommal :)

Ghorme Shabzii egy kis török kenyérrel.. Nyammiiii



Kolibuli

Ez már Irina születésnapi partyja



Hasta la victoria siempre... Az előző lakó itthagyott véletlenül egy szuper festményt Che-ről...





Megy a társas

Dórival főzöcskézünk éppen


Csilíííís báb