2012. július 19., csütörtök

19-21. nap: Munka és egy kis szórakozás


2012 Július 16-18

mottó: "Ha bölcs akarsz lenni, olvasd el az alapvető könyveket és utazz! Ha bejárod a világot, lelki szemeid előtt megjelenik mindaz, amit olvastál."

Megint a dolgos hétköznapok teltek rengeteg munkával, esténként meg naplementenézős gitározással. Aztán szerdán Ilya munkatársam elhívott egy CS-s találkozóra.
(Aki nem tudná, hogy mi az a CS, annak röviden összefoglalom. Az egészet úgy kell elképzelni mint egy facebookot vagy iwiwet, azzal a különbséggel, hogy itt utazgató-világjáró emberkék vannak. Ha mész valahova, akkor kereshetsz helyszínre, és írhatsz az illetőknek, hogy esetleg ott tudsz e aludni a kanapéján 1-2 napot, vagy körbe tudja e mutatni a várost, vagy nem iszik e meg veled egy kávét valamerre. Én többek között így voltam Finnországban pár csodás napot, és én is szállásoltam már el emberkéket pesten pár éjszaka erejéig.)
No szóval munka után kitekertem a Strandweg-re (nem a strand vége, mert ott kezdődik :) ), kb 7 előtt kicsivel értem oda. Ott jött az első meglepetés, hogy Ilyával aki villamossal jött, nem beszéltünk meg semmi konkrétumot, hogy akkor majd hol találkozunk pontosan. A helyszínt meg kb úgy kell elképezni, mint Siófuk aranypart egy erős szombat délután. Azzal a különbséggel, hogy a víz tengerkék, átlátszó, és a fű úgy meg van „szaturálva” és olyan puha, mint erősebb milkacsokireklámokban. Szóval keringtem egy kicsit, majd sikerült megtalálni a többieket egy 20 perces bóklászás után (pontosabban ők találtak meg engem :)). Az este végére kb 10-12-en lehettünk. Volt mindenféle népség a körben, Svájciak-Svédek-Brazilok-Oroszok-Filippínóiak-Kínaiak-Magyarok :D Meg persze a legvégére befutott Fecó is (Totyát elhagyta valahol útközben). :) Vittem gitárt, úgyhogy volt egy kis éneklés is (bár a felkelő nap házán kívül nem sok mindent ismertek :) ). Beszélgettünk, kajálgattunk (mindenki hozott magával sokféle kaját, aztán kiraktuk középre), aztán nem sokkal 11 előtt elindultunk hazafele. Szuper kis összejövetel volt, és még lesz hasonló, mondjuk nem feltétlen bánnám ha nem szerda este lennének ezek a fajta összeröffenések, mert a csütörtök reggel így eléggé fárasztó volt… Sajnos fotó nem készült sok az estéről, mert egyrészt nem azzal bíbelődtem, másrészt meg valamiért a telóm megkergült, és tegnap nem nagyon akart fényképezni, pontosabban elmenteni a képeket...
Amúgy a vízben nem csobbantam, mert eléggé hidegnek tűnt már pár méterről is, a nap meg már erősen lemenőben volt, úgyhogy majd legközelebb (ide el fogok járni sokat, mert gyönyörű hely, és nincs is vészesen messze a világtól). Amúgy van a folyóparton rengeteg tüzrakó hely, úgyhogy valamelyik hétvégén a programom grillezés lesz itten…
Ma is sikerült a változatosság kedvéért összesen 22 km-t tekernem… (3* odavissza egyetemről, meg utána le a strandra, majd onnan haza… Ha így folytatom akkor jól kigyúrom a lábamat, meg a hátsó felemet :)

Amúgy rengeteg dolog van a fejemben, amit majd szépen idővel bepötyögök, csak általában estére eléggé elfáradok, így nem sok erőm marad blogot írogatni, de ami késik arra várni kell… Amúgy majd ilyen témákról fogok mostanság beszélni (a rengeteg élmény mellett), mint pl bankolás, kaja és megélhetési árak, külön sajtokról, csokikról, és persze majd külön a szakmáról is.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése