A világjáró tudós élete Isten kezében van...: május 2013

2013. május 26., vasárnap

Egy fél csepp India Európa közepén, avagy hindu esküvőn jártam

2013. Május 23-26

mottó1: „Egy öreg buddhista szerzetes, akivel Indiában találkoztam, azt mondta nekem, hogy maguk európaiak a legfegyelmezetlenebb emberek, akikkel valaha találkoztam, mert állandóan az irrealitásban bolyonganak. Vagy a múltjukon rágódnak, ami irrealitás, mert már nincs, vagy a jövőjükön elmélkednek, ami a másik irrealitás, mert még nincs. Ahelyett, hogy teljes intenzitással megélnék a jelent, amely közben valahogy elmúlik, elszalad.”

mottó2: „India az egyetlen ország a világon, ahol még csodák vannak, mert hisznek bennük az emberek.”

Még mielőtt a mesélésbe kezdenék, be kell számoljak róla, hogy elértük az 5000. megtekintést is a héten. Mindenkinek nagyon köszönöm, akik lelkesen olvassák a világjáró tudós életéről és az én szememen keresztül látott világról szóló bejegyzéseket, csak így tovább. Igyekszek sok mindent megnézni, és a magam mókásnak titulált stílusában leírni az általam tapasztalt-látott-ízlelt dolgokat. Lassan tényleg fel kell vennem a kesztyűt és el kéne kezdenem angolul is írni, mert olvasótáborom ismét bővült (Chile, Malajzia, Indonézia, Pakisztán, Ukrajna). (Bár eme országok pont nem az angol anyanyelvükről híresek...) Nagyon jó lenne a jövőben az összes országot meglátogatni, ahonnan valaha is olvastatok. :) (Már bőven lenne hova utazni).

Elröppent ez a hét is egy szempillantás alatt. Pénteken egész nap előadásokat hallgattunk, mivel délelőtt egyik BSC-s diákunk próbavédése volt, meg csoportszeminárium, délután pedig az egyik szomszédos csoportban dolgozó Hui kollegánk védte meg a doktoriját. Nagyon jól sikerült az előadása, és a védése is. Ennek örömére este az egyetemi klubszobában tartottunk egy kis lakomát. Este én még hivatalos voltam a koliban is egy szemeszterzáró buliba, úgyhogy oda is lenéztem.

Szombat reggel a fáradtsággal nem törődve felkeltem, mivel érdekes nap elé néztem: Pavan cimborám meginvitált egy indiai esküvőre. Pontosabban dél indiai, Hindu-Sri Lankai ceremóniára. (No mivel sajnos nem tudom a megfelelő hindu vallásban honos szakrális szakszavakat szavatolni (cserébe itt alliter-állok), ezért ha nagy hülyeséget írnék az elkövetkezőkben, akkor mindenkitől elnézést kérek és korrigálom amint valaki felhomályosít a dolgok pontos nomenklatúráját illetőleg.)

Maga a templom egy nagy raktárépületből lett kialakítva immáron tizenöt éve, ám sajnos pont most fognak elköltözni egy másik helyre, mivel lebontják a régi épületet, és irodákat vagy lakóházakat építenek helyette. Éppen ezért már egy jó ideje gyűjt a hindu közösség (több mint 20000 tagjuk van csak itt Bern közelében), és már megkezdődtek az építési munkálatok egy rendes szentély felépítésére, amely 2015-re készül el Berntől nem messze. (A falon van egy lista az adományokról, van aki 2000 forinttal támogatta az építkezést, és volt aki 60 millióval járult hozzá...) Ja, igen, azt tudni kell, hogy Európában kevés hindu szentély van, főleg ilyen „mobil templomok” vannak, amelyek időről időre más helyre költöznek. Pont a ceremónia kezdetére értünk be. A cipőt, gumicsizmát, bakancsot kint az ajtóban le kell venni, és mezítláb kell belépni a szentélybe. Egyből feltűnik az embernek, hogy indiai zene szól, és minden nagyon színes. A szentélyben az isteneket ábrázoló szobrok vannak mindenfelé ilyen kisebb oltárokon. Természetesen mivel esküvő volt ezért mindenki (férfiak-nők-én) is egyaránt feltették a homlokukra a pöttyöt (bindi). Körbejártam és körbefotóztam a szentélyt miközben a vőlegény már tülkön ülve várta aráját, s miközben a pap a vőlegény előtt ülve a földön rakosgatott mindenfélét egy tűzhelyre. A „nép” szőnyegeken ült a paptól nem messze. Időközben megérkezett a menyasszony a „koszorúslányok” kíséretében. A főbb szobrok előtt megálltak egy kicsit fohászkodni, majd bevonultak, leült az ara a vőlegénye mellé a székre (ilyen nagyon feldíszített paraván elé (lsd fotók), majd kezdetét vette a szertartás. Nekem nagyon szimpatikus, hogy a hindu esküvőnek nincs ez a kötelező jellege, mint egy európainál, ahol mindenki talpig öltönyben feszeng, és csendben várják a csodát. Itt mindenki beszélgetett mindenkivel, mászkáltak fel alá, közben hangosan szólt a zene, a pap meg csinálta a dolgát, a menyasszony meg nevetgélt. Amikor elkészültek az előkészületek (egy farakás, amibe a pap mindenféle cuccot rakosgatott, meg persze voltak „áldozati” tálcák is, kókusszal meg gyümölcsökkel teli). Akkor mikrofonba beszélt pár percet, majd folytatódott a zene, és a szertartás. A pár szülei ott álltak végig a gyermekeik mellett (de a menyasszony mellett a vőlegény szülei és vica versa), és ők is aktív részesei voltak a folyamatnak. A tűz után a leány apukája egy virággal telirakott kosárral járt körbe, amit mindenkinek meg kellett érintenie (ez ilyen fohászkodás az ifjú pár öröméért). Jópofa, mert a virágos tálba beletettek egy kamerát, így az összes jelenlevőről készült fotó (rólam is, majd néznek nagyot, ha előhívják őket, hogy „ez meg ki a csuda itten”). A szertartás azzal folytatódott, hogy mindenki körbeállta az ekkor már házaspárt, és a férj felszerelt a felesége fejére egy fejékszert, majd pedig rátette a bindi-t. Ez azért nagy jelentőségű (a pötty a homlokra), mert ezt férfi sosem teheti fel egy nő-re. Ha felteszi, akkor azzal azt jelzi, hogy élete végéig vele lesz. (Mint nálunk a jegygyűrű, csak azt bármikor le lehet venni a bindit meg „örökre odateszi a férfi” tütümm ccc…). Amint elkészült, az úri közönség virágszirmokkal „dobta” meg őket. A ceremónia még tartott ám tovább is, de nekünk menni kellett, úgyhogy csak 1,5 órát láttam a szertartásból, de hihetetlenül lenyűgöző és megkapó volt.

Persze a szertartáson kívül jó pár érdekességet is megtudtam-megtapasztaltam. Alapból ugye furcsa volt, hogy itt mindenki mászkál-beszélget. A mezítláb menést a földön, szőnyegen ülést azt teljesen megértettem, de amikor jön egy kis srác/lány, és hoz neked kaját, na az furcsán hatott. Később cukorkát is körbekínáltak :). A ruhákról megtudtam, hogy öltözet alapján sok mindent le tud szűrni a hozzá értő szem. Pl. ha egy leányon két részes a díszes ruha, az azt jelenti, hogy még nem kopogtatott be hozzá a télapó. Ha egyberuha van, akkor az a leány-nő már érett nemileg, ám itt jön a fontos dolog: milyen „sálat” visel a szári (egyberuha amibe be vannak tekerve) felett. Az, hogy a „sál” az a szári része vagy sem, azt még nem sikerült megfejtenem teljesen, mivel minden annyira színes és annyiszor vannak körbetekerve, hogy vőlegény legyen a talpán, aki kibogozza a dolgokat (bár állítólag csak a jó csücskét kell megrántani a szárinak, és akkor a nő forog, és a 6-10 méteres lepel szempillanat lehull (a hölgy meg jól elszédül)). Félretéve a tréfát, ha a sál cucc szélessége keskeny (és ugye egyberuha van a hölgyön) akkor az azt jelenti, hogy a leány keze még szabad. Amennyiben a sál jó széles, az azt jelenti, hogy már foglalt és férjezett asszonnyal állunk szemben. Jópofa dolog, mert így nincs félreértés. Amúgy azért fontos ez a „jelölés”, mivel a régi indiai kultúra szerint a szülők választanak arát a fiuknak. Ez a dolog úgy működik, hogy az apa kinézi a jövendőbelit (ugye ruha alapján tudja, hogy kik a potenciális menyasszony jelöltek), majd leül tárgyalni a leány szüleivel. Ilyenkor ugye az anyagi-társadalmi szempontok egyaránt fontosak. Ha mindenki rábólint a dologra, akkor a fiatalok is találkozhatnak (néha, nem minden esetben), és a leány ekkor is még mondhat esetleg nemet, de gondolom, a folyamatnak ebben a fázisában már senki sem tiltakozik. Ezután kiválasztják a jeles napot (a csillagok-hold állásának megfelelően), majd összeházasodnak. Tehát elmondhatjuk, hogy azok a fiatalok, akik ismerték már egymást a házasság előtt, vagy legalábbis látták egymást, azok szerencsések. Manapság azért már nem mindenhol ragaszkodnak ennyire a hagyományokhoz, a fiú is odaállhat az apja elé, hogy esetleg mi lenne ha annak vagy annak a leánynak a szüleivel beszélgetne, mivel szimpatikusak egymásnak…

Egy szimpla „kis” esküvő 4-5 órás, de általában 5 napig szokott tartani egy rendes tradicionális esküvő, a nagyok meg még tovább. Remélem még lesz módom megnézni majd másik esküvőt is, mert nagyon lenyűgöző az egész hangulatával.

(Szombat este a házibácsimmal és a barátjával ettünk beafsteak-et, meg zöldséges szószos tésztát. A fáradtságra való tekintettel itthon maradtam, és nem mentem el az itteni „budapestparádéra”, bár gondolom a zene nagyon nem az én világom lett volna, és épp most látom, hogy nem is baj, hogy nem mentem, mert valami botrány volt a városban, petárdákkal-tüzijátékokkal-„bombákkal” dobálták a rendőröket. Na majd jövő héten utánajárok, hogy mi miatt is volt a fennforgás (ami ugye errefele egyáltalán nem jellemző).

Ilyen sajtot hamiztam a héten, de erről bővebben majd a sajtos bejegyzésben. (amúgy Tete de Moine, vagyis barátfejsajt a neve, és tényleg ilyen rózsákat lehet levágni... Nyamiii)

A doktori méltó megünneplése.

A menyasszony (a fátylas hölgy)

A pap javában tartja a ceremóniát)

Esküvő alatti reggeli. Finom zöldséges süti fűszeres cuccal.

A virágszirmok dobásának pillanata.

A bindi felhelyezése

Hannessékkal a random vacsi.

2013. május 22., szerda

Egy kis "tavaszi" nyaralás, soksok utazás, Hugiszülinap, szépazélet...

2013. április 22 – május 22

mottó1: „Tudod, a vonatozás olyan, mint az élet. Egy utazás. Felszállsz és rajtad múlik, hogy érzed magad amíg megérkezel. Bosszankodhatsz sok minden miatt, de ha élvezed a kilátást, és új ismertségeket kötsz, akkor később nem a cél fog számítani, hanem az út.”

mottó2: „Menjetek ki a természetbe, s ismerjétek meg egymást ott, ahol az ember őszinte lesz.”

Jó rég ragadtam billentyűzetet, pedig történtek a dolgok, mint szépen rendesen, úgyhogy lassan épp itten volt az ideje ennek a bejegyzésnek.

Beyza barátunk sikeresen megvédte a doktoriját, úgyhogy szolidan megünnepeltük, és együtt ittunk az egészségére. Véget ért időközben a fizikai kémia labor gyakorlat is sikeresen, az összes diákot sikerült lezárnom. Koji kollegánk harminc éves lett, ennek örömére csinált nekünk kétféle nagyon fura (de nagyon finom) japán süteményt. Az egyik ilyen furcsa állagú tésztába tekert epres cucc volt, a másik pedig furatésztás fahéj. :).

Időközben egy hétre haza is mentem pihenni, hiszem már itt a május és még nem is pihentem az idén. Természetesen utazás előtti estére sikerült egy koncertet beszervezni a koliba, csak hogy biztosan kipihenve induljak haza tavaszolni. Rengeteg ember jött el, és hihetetlenül jól sikerült. A spanyol cimboráimmal felváltva zenéltünk. Az „én szekcióm”, ezúttal cajonnal-zongorával-hegedűvel-szaxofonnal volt kiegészülve. Lassan ki is nőjük az atombunkert ahol zenélni szoktunk, mert már most teltház volt. A végén persze megintcsak mindenkit megtáncoltattam :). Hajnalban a srácokkal felródoltuk hozzám a szajrét, majd visszamentünk kártyázni még a koliba, és reggelig vertük a blattot. 1 óra alvás után indultam hát neki a hazának. Gáborral még megálltunk a Vértesben gombát szedni. Szarvasagancsot, és speciális virágokat találtunk, gombát, egy szálat (tönköt) sem. Kifotóztuk magunkat, aztán este nyolcra már Pesten is voltunk.

Az út fáradalmaitól nem csüggedve este máris találkoztam Petivel és Tibivel egy kis sörözés formájában, ahol megbeszéltük az otthoni, a svájci és az újzélandi tényállásokat.

Vasárnap elindultam bevásárló körútra beszerezni pár ruhát és egyéb cuccot. Este Renivel találkoztunk és egy nagy séta után kiültünk a Gödörhöz. Nagy meglepetésünkre, és örömünkre egy ezer éve nem látott Sanyi hegedűs jött oda hozzánk (egyszer régen zenéltünk együtt) a tangóharmónikás pajtásával. Kb. reggelig zenéltek nekünk, meg beszélgettünk. Jó kis móka volt.

Hétfőn délután Apámmal és Klári nénikémmel lementünk Tállyára, ami a tokaji borvidék egyik féltett gyöngyszeme. Egy nagyon kellemes pincészetnél töltöttük az estét, beszélgetéssel, borozgatással és lakmározással (kolbász, tepertő). Ott is aludtunk a vendégházban, hiszen másnap folytattuk utunkat eger felé. Egerben egy jót sétáltunk a városban, majd késődélután értünk vissza pestre.

Átmentem Anyumékhoz, hiszen őket is jó rég nem láttam. Vacsoráztunk egy finomat, majd beszélgettünk.

Szerdán Nagyim is átjött, és együtt ebédeltünk mindenféle finomságot. Délután elköszöntem, mivel rohantam ki a Tabánba, a szokásos évi rockfesztiválra. Bazsival és Mikivel találkozván neki is indultunk a 31 fokos május elsejének. Sajnos a Török Ádám koncertről éppen lemaradtunk, de hát nem is ez volt itt a lényeg, hanem az, hogy a barátokkal találkozik az ember. A Tabán után Tamásékkal, Kokóékkal beültünk még az Astoriára beszélgetni egy kicsit.

Csütörtökön Katával találkoztam, és elmentünk enni egy jó nagy sültkolbászt a Fővám térre. Sétáltunk egy jó nagyot, majd kiültünk a Duna partra nézni a világbékét. Késődélután elutaztam Kubába, ahol meglátogattam ezer éve nem látott gyermekkori általános iskolás kispajtásomat (őt is Katának hívják). Megismertem a párját és a legjobb cimboráját, és beszélgetéssel, sok nevetéssel egybekötött házipálinka kóstolást tartottunk (ittam répapálinkát, ami hihetetlenül jó). Este visszamentem a városba, mivel összefutottam még egy kicsit Sue-val.

Péntek reggel felmentem a Kutató Intézetbe elrámolni a régi dolgaimat, új kolleginának átadni a számítógépem, meg kidobálni a rengeteg kacatot, amit felhalmoztam. Beszélgettünk Zsófival, meg Lóri megmutatta a nagyon spéci furulyáját, és gyorsan játszott is nekünk rajta egy dalt. :)

Délután találkoztam Katával, és elmentünk fagyizni, majd a hatalmas záporra való tekintettel beültünk egy közeli sörözőbe, és átbeszélgettük az egész délutánt. Annyira elszaladt az idő, hogy mire észbe kaptunk máris indulnunk kellett egy megbeszélt találkozóra. Dawna-val futottunk össze a kedvenc házisörözőmben, majd lejött rengeteg barátom. Medika, Sueék, Petiék, Tamásék… Köszönöm, hogy megint ilyen jó kis „búcsú bulit” tartottunk.

Szombaton lementem Vácra, mivel az idő gyorsan szalad, és elreppent 10 év azóta, mióta érettnek nyilvánítottak minket hivatalosan is… Az osztály több mint fele el tudott jönni, és kellemes beszélgetésekkel telt a délután. Nemes atya is elmesélte, hogy mi újság van a régi iskolánkban, és mindenki beszámolt arról, hogy kivel mi lett. Rajtam kívül két osztálytársamról is kiderült, hogy vagy még mindig, vagy jó pár évet itt éltek Svájcban. Mivel Anyumék éppen kirándulni voltak, gondolták, hogy rám csörögnek, hogy Vácon járnak. Ez pont nagyon jó ötlet volt, mert így velük tudtam hazamenni pestre, sőőt, még vadvízi úszáshoz is sikerült hát-Izsákot vennem útközben. Este Renivel találkoztunk és a szép emlékű Kultiplex helyére kicsücsültünk beszélgetni, majd megsasoltuk a Pál utcai fiúk szobrát is.

Vasárnap reggel kimentem a Camponába elbúcsúzni Katától, és ha már ott voltam, akkor kicsit bementünk a Csodák Palotájába is. :) Koradélután meginvitáltam Máté öcsémet és Apumat egy ebédre, majd este szépen felcsücsültem a vonatra. Szerencsére értelmes kabinba kerültem, mert volt ott a többiben minden… Hajajj… A vonatjegyvásárlást is intelligencia minimumhoz kötném. A vonaton rengeteg „kétes elem” utazott. Fiatal, szépnek cseppet sem mondható, magzatkorbanbarnult hölgyek utaztak üvöltözve, énekelve (hamisan, karácsonyi nótákat… nem kéne annyit drogozni…). Mint tapasztaltabb vonatozó útitársaimtól megtudtam, eme hölgyek odaadó munkájukkal akarják a svájci férfiakat jobb kedvre deríteni, és egyből sejtettem, hogy nem sztendáp komedisekről van itten szó.

Összespanoltunk egy nigériai bokszoló sráccal ellenben, aki az újpest színeiben ütötte a zsákokat, és más emberek fejét, és most Svájcban akar profi szerződést kapni. Sok sikert neki! Tudott pár szót magyarul (mivel magyar a felesége), és persze a híresebb magyar bokszolókat mind ismerte.

Hétfőn reggel pár órás késéssel (magyar vonat) megérkeztünk Zürichbe, miután a nyomozók is kifaggattak minket a határon, hogy merre tartunk. Betettem a csomagjaimat a pályaudvarra, aztán a nyakamba vettem a várost. Nagyon-nagyon kellemesen csalódtam Zürichben. Az én fejemben úgy élt, hogy egy bankárváros üvegépületekkel és giccs az egész. Ezzel szemben az óvárosi rész és a „Duna part” a tóparttal egyetemben gyönyörű szép. Annyi a különbség mondjuk Bernhez képest, hogy nagyobbnak hat, és kb 128* több ember szaladgál nyakig öltönyben. Kb. mindenki. Sokan éppen nagyon exkluzív kiülős éttermekben fogyasztották az ebédjüket (kb. egy jó ebéd annyiba kerülhet, mint a havi fizetésem), ezzel szemben a fiatalok meg leülnek mindenhova a folyó-tó parton és kis papír tányérokból eszik a kínai kaját. Délutánra a fényképezőm akksija is lemerült, el is fáradtam, meg is néztem szinte mindent, úgyhogy hazatértem Bernbe, és egy takarítást és pakolást követően átbeszélgettük Katával majdnem az egész éjjelt.

Kedden visszarázódtam a munkába, majd este Mitra és Samaneh barátaimmal elmentünk Pavan cimboránkhoz egy indiai lakomára. Huhhh… Hát ez az indiai koszt ez valami isteni.

Mivel a csütörtöki nap munkaszünet volt, így estére szerveztünk egy jó kis bbq partit a koliba. Eljöttek Viloék is, és a koliból is kb 20 ember, úgyhogy egy nagyon kellemes kis buli alakult ki.

Hétvégén pihengettem végig.

A következő hét kő kemény munkával telt, kb. leülni se volt időm, ám kitaláltam, hogy haza fogok ugrani MO-ra több okból kifolyólag is, így hát csütörtök este el is utaztam Baselbe, ahonnan egy magyar sráccal, Mikivel utaztam haza pestre.

Péntek hajnalban értünk fel, majd egy két órás alvás után neki is álltam a dolgaimnak. Kiderítettem, hogy a magyar tb-vel mit kell csinálnom. (egy darab papír kinyomtatása nekik 30 napba telik... Az alatt le is rajzolhatnám kínaiul…). Bevásároltam pár szükséges cuccot, gyógyszert, beugrottam Marikával is beszélni egy kicsit, majd délután megcsináltam az adóbevallást (itt is köszönöm Marika segítségét). Este találkoztunk Katával, és lementünk a Duna partra. Találtunk egy fedett padot, ami azért volt fontos, mert rázendített az égi zenekar. Csodás koncertben volt részünk, jégeső szonátával, és hatalmas villám oratóriumokkal színezve. Nem is kellett más nekünk az esőben, mint egy üveg pezsgő, egy gyertya, és egy kis kabarett hallgatás. :) Nagyon kellemes esténk volt, rég nevettem ennyit.

Szombati nap folyamán elkezdtük Katával nézni-újranézni a Trónok harcát, ami egy nagyon jó kis sorozat, eléggé alaposan sikerült is rákapnom. Kapilláris (katedrális) fanoknak kötelező. Azóta már a könyvet is olvasom.

Vasárnap délelőtt átmentem Anyumékhoz, mivel Hugicám most ünnepelte a 18. születésének a napját. Majdnem megállt benne az ütő, mivel nem tudott az érkezésemről, úgyhogy egyik pillanatban hirtelen elé ugrottam, hogy „Boldog Születésnapot Norcsi” :). Nagyon örült természetesen aztán, hogy a pulzusa visszatért a normális kerékvágásba. Hamiztunk meg beszélgettünk egy jót. Este találkoztam Petivel, Tibivel, Sueval, majd Kata is becsatlakozott hozzánk, és sok nevetéssel, csocsóval, sörrel töltöttük az esténket.

Hétfő reggel összepakoltam magamat, majd kiballagtam a Keletibe, és tizennégy óra utazás után hajnali fél 1kor már az ágyamba is kerültem.

Nagyon mozgalmas és tevékeny volt ismét az elmúlt időszak, közel 5000 km-nyi utazással, rengeteg mókával, kacagással. Köszönöm mindenkinek.