SWE 2009

Svédország 2009 (Göteborg)



1.nap (dec 4)

Kora reggel kimentünk faterral a reptérre, zökkenőmentes becsekk, majd röpke 2 óra út után megérkeztem a Göteborg City Airportra. Onnan az első reptér busszal bementem a városba, a Nils Ericson terminal-ra. Mivel Áginak pénteken még melóznia kellett, és még volt 3-4 órám a találkozóig, ezért nyakamba vettem a várost. Utam egyből a kikötőbe vezetett. Elballagtam a régi kikötőig, majd pedig a Maritiman-ig amely egy frankó kis hajómúzeum, de sajna zárva volt, így csak kívülről bámészkodtam. Megnéztem az operát, meg a Nordstan bevásárlóközpontot, és csavarogtam a belvárosban erre-arra. 1 óra előtt nem sokkal találkoztunk egy parkban Ágival. Egy régi fogadásból kifolyólag tarkón vágott egy hallal a parkban. Első körben még zacskóban volt szegény pára, de amint lendült a kéz, kicsúszott, úgyhogy a hajam jó halas lett, de cserébe én is viszonoztam a fogadást A találkozás után felballagtunk a hegyre, és lepakoltuk Áginál a cuccaimat. Kicsi pihenés után este 5 körül indultunk a városba, hiszen kezdődött az „after work”. Ez egy olyan dolog a svédeknél, hogy péntek este 5-7-ig a kocsmákban a fogyasztóvendégeknek svédasztalos vacsora van. Vettünk egy sört a BaBar-ban, és halálra kajáltuk magunkat finomabbnál finomabb dolgokkal. Időközben befutott Matyi, és Enikő is a BaBarba. Ciidereztünk velük, aztán 8 körül visszamentünk a hegyre. Ági jó házigazda módjára végigkostoltatta velem a legbetegebb svéd gumicukrokat (agy formájú, fog, halálfej, málnás-savanyú, salmiakkis…), majd lementünk a pincébe és egy könnyed szauna-biliárd partit tartottunk, majd alvás.



2.nap (dec 5)

Második nap felkeltünk reggel, majd egy reggeli után leballagtunk az Univerzeumba. Ez egy hatalmas állatkerttel összekötött csodák palotája. Sosem voltam még ennyire érdekes, és szép „múzeumban”. 4-5 órát töltöttünk a múzeumban, majd elsétáltunk megnézni Haga negyedet, ami egy óvárosi rész. Találkoztunk egy magyar árussal, akitől kaptunk vaníliás sütit kostolónak. Közben szétnéztünk a Brunns parki boltocskákban, majd elindultunk, mert találkozónk volt Matyiékkal, meg Gergővel. Útközben ettünk krumplipürés sülthagymás hotdogot. Elmentünk a Lisebergs-be, ami nyaranként vidámparkként működik, télen pedig karácsonyi vásáros témák vannak. Ettünk bent rénszarvas húst, hagymalekvárt, marcipánt, meg nézelődtünk. Az egész park ki volt gyönyörűen világítva, 5millió égőt használtak, amikor díszítették a vásárra. Találkoztunk Janival, meg a svéd barátnőjével, velük mászkáltunk, aztán amikor már jól elfáradtunk, és átfagytunk, (és Matyiék kiglöggöztük magukat ) akkor indultunk hazafele. Este természetesen az elmaradhatatlan szauna volt a műsoron, majd a jól megérdemelt alvás.

3.nap (dec 6)

Reggeli kelés, és húsgombócos reggeli után elindultunk kirándulni a Slottskogsparken-be, ami egy hatalmas parkos-vadasparkos-erdős kirándulós terület a városban. Felmásztunk a vadasparkhoz, fotózkodtunk rénszarvassal, megnéztük a kilátókat, aztán az erdőn keresztül lesétáltunk vissza a vadasparkhoz. Megnéztük a pingvineket, meg a fókák etetését. A kirándulás után fáradtan, de törve nem elindultunk a tengerpartra, ahol egyből hajóra szálltunk, és 1 órát hajókáztunk a Göteborgtól délre lévő tengeri szigeteken. Brännö déli kikötőjében ki is száltunk egy kicsit, de idő hiányában (és félve, hogy a szigeten ragadunk, nem beszélve a hideg tengeri szélről), pár perc séta után ismét hajóra szálltunk, és elindultunk hazafele. Ettünk egy hatalmas adag kebab-ot, majd este egy jó kis szaunapartit tartottunk ismét, majd hajnaltájban eltettük magunkat a másnapi korán kelés esetéből kifolyólag.



4.nap (dec 7)

Reggel 5 órakor felkeltünk, Ági csinált nekem húsgombócokat tésztával, én meg addig igyekeztem az 1köbméternyi cuccomat besűríteni a kis kézitáskámba. Reggeli után lementünk a Central Stationhoz, ahol találkoztunk Matyiékkal. Egy géppel utaztunk hazafele Enikővel, 11-körül landoltunk a Ferihegy-en (a kérdés csak az, hogy ki az a Feri, és hogy miért hegy, mert 10 km-es körzetben mégcsak dombot se talál az ember )



Az útért köszönet elsősorban Áginak a remek vendéglátásért, és a klassz élményekért. Köszönett továbbá Apámnak, aki az odavissza szállításban a reptérre segített.




















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése