61-64.nap: Mozgalmas hét

2012 Augusztus 27-30

mottó:"Lehet, hogy mások számára sebeink csak horzsolásnak tűnnek, de végtére is az számít, mi mit érzünk..."

Hétfőn reggel bementem a kórházba. Találkoztam útközben a sebésszel, aki műtött, megismert már messziről, aztán elbeszélgettünk kicsit, kérdezte, hogy már megy e a gitározás :D Hát mondtam, hogy az még odébb van. Majd lehet, hogy együtt is fogunk zenélni, mert a bácsi éppen bluesgitáros, amikor nem életeket ment. A kontroll röntgen után megállapította az ortopéd sebész doktorbácsim (ez egy másik), hogy a csont pont ugyan ott van, mint volt, úgyhogy alakul a molekula. Ennek örömére le is szedte a gipsz/sínt, és mondta, hogy mostantól torna. Mondjuk elkezdett szépen folyni a vérem, úgyhogy ellátta a sebeimet. Itt kicsit más az orvostudomány, mint otthon. Mivel a csont újbóli eltörésére-elmozdulására 8 nap után kicsi az esély ha óvatos vagyok, ezért itt azt a nézetet vallják, hogy gipsz nélkül is összeforr, és a napi tornának köszönhetően (heti 2* terapeutával) kb mire teljesen meggyógyul, teljesen használni is fogom tudni. Mondta a doki, hogy ha 6 hétig gipszben lennék (ahogy pl. otthon ilyenkor alap), utána kb. újra kéne tanulnom írni, meg mindent, és kb. fél évig semmit se tudnék csinálni. Kórház után melóban megterveztük a világot Viloval. Délután elkezdtünk beszélgetni a világbékéről egy nagyon régen nem látott (kereken 17 éve) általános iskolai osztálytársammal, Katával :) Jó amikor az ember életébe visszacsöppennek olyan emberek, akiket régen is bírt.

Kedden munka után találkoztam egy Magyar sráccal, Zolival, aki nemrég költözött ki Svájcba. Szakácsként dolgozik egy fogadóban. Körbevezettem a belvárosban, mert még sosem járt Bernben, meg beszélgettünk a világ dolgairól pár órát, majd máskor is találkozunk a jövőben. Múlt héten is idegenvezettem, akkor kedvenc Magyar főnökömet, Zsófit és családját vittem körbe. Péter nem tudott velük jönni, de cserébe jött velük a Nagymama, aki előtt le a kalappal, hogy 70 felett nekivágott egy svájci körutazásnak :)

Szerdán iszonyat sok munka volt, úgyhogy este kiültünk sörözni egy közeli parkba páran, majd elmentünk a nagy lehetőségre nézni a felhőket, ahol összehaverkodtunk Annával aki szociál pedagógusként dolgozik Baselben.

Csütörtök reggel a terapeutánál kezdtem. Azt hiszem róla még nem meséltem. Egy finn emberke, aki 12 éve él itt svájcban. Nagyon ügyesen és óvatosan csinálja a kezeléseket, bár néha nekem nagy fájdalmaim vannak közben, de az eredmények mindenért kárpótolnak, hiszen már egészen sok mindenre tudom használni kicsiny kacsóimat. Amúgy maga a terápia arany áron van, de hát ez muszáj, ugyanakkor a baleset-biztosításom a kórházi kezeléseket, a műtétet, a terapeutát és még a gyógyszereket is fedezik szerencsére egy darabig. No a finn terapeutával rengeteget szoktunk beszélgetni a kezelések alatt, elvégre "rokonok" vagyunk... Megtudtam, hogy a finnek minden évben csináltak szauna versenyt, ami annyit jelentett, hogy egyre emelték a hőmérsékletet, és ki bír tovább bennmaradni. Persze az egésznek semmi értelme, de nagy az isten állatkertje.Mesélte, hogy a döntőbe egy finn és egy orosz emberke jutott be. A hőmérséklet 100 Celsius fok felett volt, és az orosz hirtelen összeesett... Kiderült később, hogy bevett rengeteg fájdalomcsillapítót, hogy bírja, és szépen meghalta magát. A finn túlélte, de neki is égési sérülései lettek, úgyhogy ha jól tudom ezt a versenyt megszüntették azóta.Amúgy mesélte Patrik, hogy a finnek imádnak táncolni, tangó és humppa náluk a divat. Namármost aki nem ismerné a humppát, annak elrettentés képen itt van egyik kedvenc nirvána dalom humppásítva:

http://www.youtube.com/watch?v=r9YyaknVx_o

Azért az botrány, hogy iskolában tanítják a humppát táncolni a finn gyerekeknek :D Jófejek ezek a finnek. Megtudtam továbbá, hogy itt Bernben van saját klubjuk, aztán itt is járnak szaunázni, meg sportolni jó sokat. Torna után ezerrel ment a meló, bár rá kellett jönnöm, hogy mindkét kezem még kábé használhatatlan, de itt dolgozni kell akkor is, mese nincs.

A fotókért köszönet Zsófinak, és Ulmasnak!

Zsófiékkal városnéző túrán még gipszben

Dobozgitárt errefelé még senki sem látott :D

Lassan nyithatunk egy betegszobát az egyetemen

A kutatók találékonyan oldják meg a felmerülő problematikákat 

Koji metálra itta magát, és elég volt hozzá 1 sör. Ugyebár hiányzik valami enzim a szervezetükből az ázsiaiaknak, szóval 1 sörrel elérik azt, amit én mondjuk 15-el. 

Ez a szemüveg szétesett, de hol a keret?

Áhá megvan!

59-60. nap: Egy kis fejszellőztetés és 2000!

2012 Augusztus 25-26

mottó: „Aki már veszített el olyasvalamit, amit elveszíthetetlennek gondolt, az rájön, hogy valójában semmije sincs. És ha semmim sincs, akkor az időmet sem kell arra fecsérelnem, hogy vigyázzak a dolgaimra, amelyek valójában nem is az enyémek. Sokkal jobban teszem, ha úgy élek, mintha minden napom életem első - vagy utolsó - napja lenne.”

A 100 méteres elmefuttatás után úgy éreztem, hogy nem tudok itthon ülni, úgyhogy felszálltam egy vonatra, és leléptem egy kicsit fejet szellőztetni. Első körben Avenches-be mentem (Artur cimborám tanácsára). Ez egy icipici falvacska a murteni tótól pár km-re. Kicsivel több, mint 3000 lakosa van, akiknek kétharmada franciául beszél , a maradék németül ,portugálul, olaszul, és kereken 1 darab ember beszél romans nyelven (a rétóromán egyik nyelvjárása). Sok pajtása lehet annak a bácsinak :) Mondjuk én szótértenék vele talán latin múltamból kifolyólag. A falvacska (vagy városka) arról híres, hogy a kelták alapították, de a rómaiaknak is fontos állomás volt ez. Erről mi sem ad nagyobb tanúbizonyságot, mint hogy a világ második legnagyobb amfiteátruma itt található (a római a legnagyobb…).Ezen kívül itt született Ernest Failloubaz, aki az első svájci repülőgép pilóta volt,és 1910 környékén saját építésű gépével szállt fel. A másik nagy híresség pedig Henri Guisan generális, aki a svájci csapatok legfőbb vezére volt a második világméretű öldöklés alkalmával (ő készítette elő a svájci hadsereget egy esetleges német invázió kivédésére). A település valami fantasztikusan néz ki, jó volt itt sétálni egyet. Természetesen a boltban elő kellett venni a francia tudásomat, mert itt csak azt beszélték. Még jó, hogy nem vagyok elveszett ember…

Avenches után átmentem Murtenbe. Ez is egy nagyon aranyos városka egy nagy tó partján. Az óvárosban remek utcazenészeket hallgathattam (Klezmer és sramli. Errefele ilyen klarinétos tangóharmonikás muzsika a divat. Hmm tangóharmonika. Úgy volt, hogy majd kipróbálok egy szép régi hangszert még otthon, de aztán mégse adott rá lehetőséget az élet… Előbb utóbb be kell szerezni egyet, bár még más hangszerek is a kívánságlistán vannak xd). Az óváros és bevásárlás után lebattyogtam a „balatonpartra”. Kis séta után lecsüccsentem egy fa árnyékába a törzséhez dőlve egy kis söröcskével, és József Attilát olvastam estig. Amikor svájci sört iszok, mindig eszembe jut Vilo barátom mondása:

„Tudod, hogy készül a svájci sör? Vesznek cseh söröket és felvizezik…”  Amúgy van benne valami, mert bár %-ban rendbe vannak, de az ízük eléggé lájtos, én is inkább a német söröket preferálom errefele. (Nem kell mindenhez tökéletesen érteniük ezeknek a jónépeknek :), majd főzök én itt jófélét ).

Este volt egy megbeszélésem az egyetemen a professzor úrral (igen, szombat este pfff),majd összefutottam Arturral, de mivel eleredt az eső, így hazajöttem, és reggelig kergettünk denevéreket meg beszélgettünk barátokkal.

A vasárnap pihengetéssel, filmnézéssel, és random lelkiesőkkel telt. Holnap reggel meg irány a kórház, és minden kiderül! Vagy mindenki derül, úgyhogy lehet szorítani…

Amúgy elértük a 2000-es látogatottságot!! CSAK ÍGY TOVÁBB!! KÖSZÖNÖM! Az országlista is szépen bővül, Magyarország, Svájc, Svéd, Holland, Francia, Orosz, Kanada,USA, Ausztria, Németország, Izland, Anglia, Izrael, Hong-Kong is felkerült már többek között. A furcsa böngészők versenyében  pedig most az NS8, az Iceweasel és a FBSV nyert egy hangszórót, egy kitűzőt és egy zoknit.

Ja igen, és megtudtam, hogy miért van annyi depressziós ember Magyarországon (meg külföldön). Ugye hogy is hívják a hazaföldet? Magyarország. Rövidítve: MO. EJTSD: EM O

Nincs több kérdésem!

forrásmegjelölés: Az alábbi fotókat az internetről szereztem, mivel fotómasinériám  még mindig darabokban. Reklamációt és feljelentést elfogadok, de úgy sem érdekel (bár EMO-n az új törvények értelmében ezzel most bűncselekményt követek el...)

Aranyos templomka, be is mentem tárgyalni...

Az amfiteátrum, itt gyilkolták az oroszlánokat meg egymást. Panem et circenses! ahogy mondja a művelt olasz.

Avenches kastélya

Ez már Murten a háttérben a tavacskával...

Főutca a városkapuval...

Ezmiez?! Professzor úr elemében van szombat éjjel...

Az út

56-59. nap: 100 méteres elmefutás

2012 Augusztus 22-25

mottó1: „A káoszelmélet szerint egy olyan apróság, mint egy pillangó szárnyának rezdülése, akár tájfunt is okozhat a világ túlsó felén…”

Hát  a mostani bejegyzés érdekes és rendhagyó lesz. Érdekes dolgokat próbálok leírni az első felében (a pár használható ujjaimmal), és rendhagyó, mert eddig sok mindenről írtam, csak nem mindig belülről. Érdekes dolog az internet és a blog írás is. Hogy kinek is írja az ember? Saját magának? A rokonainak? Azoknak az „ismeretlen ismerősöknek”, akikkel bár nem beszél, és csak némán olvassák, de mégis érdeklődéssel követik az eseményeket?  A múltnak (az nincs)? A jelennek (azt nem érdekli)? A jövőnek (az csak egy illúzó)? A „gyerekeimnek”? A rokonaimnak? Azoknak, akik tanulnak vagy okulnak belőle(m)? Az internetes kereső botoknak? A barátaimnak, akik távol vannak tőlem, és megvan a saját életük? Az utókornak? Valakinek, aki soha sem olvassa ezen sorokat? Azoknak, akik olvassák, de nem értik? Azoknak, akik csak mosolyognak az egészen? Azoknak, akik nem is ismernek? (Miért? Ismer valaki?) Kinek is írja az ember? Érdekes dolog a blog írás…

Az első fél:

- Az aranycsapat játszott Bernben anno, és sok svájci még ma is emlékszik a legendás együttesre.

- Vannak emberek, akik cukrokat és egyéb szerveskémiai molekulákat tetováltatnak magukra, és kijelentik, hogy a biokémia sokkal érdekesebb, mint a kémia, aztán amikor megtudják, hogy az ember vegyészmérnök, akkor mosolyogva kérnek elnézést.

-Bern-t az első állatról (egy medvéről) nevezték el, amit a környékben ejtettek el annakidején.

- A lábamon találtam egy tenyérnyi lilás-zöldes hatalmas véraláfutást, elég csúnyácska (bár kit érdekel).

- A fájdalomcsillapítók helyes kombinációja és mennyisége, a fizikálisan materializálódott fájdalmat egészen kordában képesek tartani (ideig-óráig). A többit nem.

- Felemelő és bíztató érzés, amikor a professzor úr eléggé nyomatékosan megkéri az embert péntek éjszaka emailben, hogy SZOMBAT ESTE!!! fáradjon be az egyetemre mindenképpen, mert beszélni kell.

- Az esély arra, hogy 35 km/h-s sebességű freestyle repülést és betonba való becsapódást követően csak egy törött és egy rommázúzódott karja legyen az embernek az irodalmi adatok és statisztikák szerint rendkívüli mértékben csekély. Szóval én egy szerencsés mázlista vagyok. Mégsem érzem annak magamat. Persze ennek is meg volt az oka, az ember idővel könnyen rájön a miértekre.

- A némiképp több információ a feltétlenül szükségesnél és a „tudtam, csak nem sejtettem” érzés nem minden dologgal kapcsolatban és nem minden esetben vezeti előre fele az embert.

mottó2: „Az életnek sokkal nagyobb a fantáziája a mienknél” 

A második fél. (Nem tudom mitől fél, hiszen „Nem sánta az, aki együtt lelkendezik a csúszkálókkal.”) :

Ez a rész egy nagy összevisszaság lesz és rövidebb is, mint szeretném, csak szorít az idő, indulnom kell...

 A kezem nagyon fárad a gépeléstől, és a gyógyszerek sem képesek mindig segíteni, hiszen „én lehetek a MELLÉKHATÁS”, úgyhogy a gondolataim nagy részét idézetek formájában próbálom eljuttatni a hallgató szemek számára(igyekszem mindenhova kitenni a „”-t, ha nem sikerül akkor nem volt szándékos..). Egyik nagyon kedves barátomtól kaptam egy könyvet a Santiago Compostella-ba vezető zarándokútról indulásom előtt, mivel tervezem egy ideje, hogy majd valamikor elkezdem az „UTAMAT”. Természetesen teljes mértékben más fajta terveim voltak. Az életet akartam választani…

„Válaszd az életet. Válaszd a munkát. Válaszd a karriert. Válaszd a rohadt nagy TV-t. Válaszd a mosógépeket, kocsikat, CD lejátszókat és elektromos konzervnyitókat. Válaszd az egészséget, az alacsony koleszterinszintet és a fogászati ellátást. Válaszd a fixkamatozású jelzálog-kölcsönt. Válassz első otthont, válaszd meg a barátaidat. Válassz szabadidőruhát és hozzáillő sporttáskát. Válassz egy háromszobás lakosztályt részletre egy ócska sorházban. Válassz DIY-t, és kérdezd meg egy vasárnap reggel, hogy ki a fene vagy. Terülj el egy fotelban, és nézd a lélekölő, agypusztító TV-s kvízjátékokat. Tömd tele a szádat ócska, szemét ételekkel. Válaszd a végén a rothadást. Pisálj utoljára egy szánalmas otthonban. Élj pusztán zavar körülményként rohadék kölykeid számára, akiket azért nemzettél, hogy magadat helyettesítsd. Válaszd a jövőt. Válaszd az életet. De miért akarnék ilyesmit csinálni? Úgy döntöttem, hogy nem választom az életet. Mást választottam. Hogy mi az oka? Nincs semmi oka.” Kinek van szüksége okokra, ha a blues(t) választotta?

Tulajdonképpen kereken kettő hónapja elkezdtem a saját utamat, csak ehhez idő kell, hogy tudatosuljon belül is és rátaláljak egyedül, térkép nélkül a helyes ösvényre. Hogy az ember hogyan utazik az lényegtelen, hiszen nem maga a cél a lényeges, hanem maga az út. „ha olyan lennék, mint te és te olyan lennél, mint én, nem változna semmi. Így hát maradjunk ilyenek”. A kedves barátom indulás előtt azt mondta nekem, hogy Veronika meg akar halni. Nem ismertem Veronikát,és nem tudtam miért is akar véget vetni az életének, miért akar mást választani, de ahogy megismertem, megértettem. Ő is azzal, hogy nem az életet választotta elindult a saját „camino”-ján. Én is ezen haladok, most éppen a svájci alpokon keresztül.

Furcsa dolog, hogy körülbelül négy hónapja ugyan azt álmodom szinte minden éjszaka. Szinte mindig arról szólnak, hogy az álmaimban van egy ember, aki „Elhitette a barátaival, hogy irigylésre méltó életet él, miközben minden erejét arra pazarolta, hogy meg tudjon felelni az eszménynek, amelyet ő maga teremtett.” És lássuk be, ez sajnos képtelenség. A lufinak előbb vagy utóbb ki kell pukkannia.

„Légy, mint a forrás, amely örökké túlcsordul, s nem mint a tó, amelyben mindig ugyanannyi víz van.” az eddigi úton is próbáltam ezt az elvet követni, ennek természetesen néha egy törött kéz vagy egy törött szív lesz a következménye, de menni kell bármi is történjék, és „Nézzük reálisan a dolgokat! Próbálkozzunk meg a lehetetlennel!”

” Mindannyian a saját világunkban élünk. De ha fölnézel az égboltra, láthatod, ahogy a csillagok, ezek a kis külön világok, együtt csodálatos csillagképeket, naprendszereket, galaxisokat alkotnak.”

„Bolond az, aki a saját világában él. (...) Én bolond akarok maradni, és úgy akarom élni az életemet, ahogy megálmodom, nem pedig úgy, ahogy mások elvárják.”

Az utam végén természetesen én is el fogok jutni valahova. Valószínűleg nem oda ahova el akartam, hanem oda, ahova el kellett jutnom. És akkor már megnyugodva, és mindenkit megnyugtatva mondhatom, hogy „Rossz ember vagyok, de ezen változtatok, megváltozom. Ez volt az utolsó ilyen eset. Mostantól tiszta leszek, kihúzom magam, és az életet választom. Már alig várom. Olyan leszek, mint maguk. Lesz állásom, családom, rohadt nagy TV-m, mosógépem, kocsim, CD lemezem, elektromos konzervnyitóm, jó egészségem, alacsony koleszterinszintem, biztosításom, jelzálogom, első otthonom, szabadidőruhám, háromrészes öltönyöm, kvízjátékom, szemét kajám, gyerekeim, séták a parkban, rendes munkaidő, golfpartik, kocsimosás, elegáns kardigánok, családi karácsony, rendes nyugdíj, adómentesség, csatornapucolás, és a végén, ha már nincs semmi, a halál…”

Addig is „minden értem aggódónak jobbulást kívánok”!! Nem kell félni, és nem kell félteni, hiszen:

"Everything will be okay in the end. if it's not okay, it's not the end."

49-55.nap: Kényszerpihenő

2012 Augusztus 15-21

mottó1: "Az ember és a természet szeszélyei igencsak hasonlóak (...). Gyönyörű hidakat építünk, a természet meg fogja magát, s eltereli a folyó áramát."

mottó2: "Gondold csak el, milyen is lenne egy emberélet és a világ a baleset esélye nélkül? Milyen pökhendin magabiztos lenne, milyen szemérmetlenül gőgös és fennhéjázó! Nem, a baleset lehetősége ott lappang minden pillanatodban, a tárgyak, a helyzetek, az emberek, a vegyi anyagok, a statikus és fizikai képletek: mindez ellened is van. Tehát vigyázz. Ne aggályosan vigyázz, hanem emberi rangodhoz illően, komolyan és tárgyilagosan, nagyon figyelmesen. S mindig tudjad, hogy nem a világ ármánya tört önkényesen ellened, mikor a baleset bekövetkezik, hanem te voltál gyönge, lusta és kicsinyes. Nincs "villamosbaleset". Csak te vagy, s a villamos és a világrend."

Legutóbbi bejegyzésem óta kereken egy hét telt el... Rengeteg beszámolni valóm volt-van, csak eleinte időm nem volt rá, később meg lehetőségem írni, de ne szaladjunk annyira előre, minden fontosabb momentumot szép sorjában...

Pénteken munka után találkoztam Lucas barátommal, akivel kiültünk a "kis lehetőség" mellé egy dombra gitározni. Pár hét múlva kimegy Ausztráliába dolgozni egy fél évet, úgyhogy most jódarabig nem tudunk majd együtt muzsikálni,gondoltuk kihasználjuk az utolsó lehetőséget. Találkoztunk egy csapat leánnyal, akik épp születésnapot ünnepeltek, úgyhogy zenéltünk nekik egy sort, ők meg táncoltak-énekeltek.

Szombat reggel gyorsan össze kellett készülődnöm, mert indultunk vadvízi evezni. Ilyával az egyetemnél találkoztunk, majd elcipeltük a csónakot a vasútállomáshoz, ahol a többiek is várakoztak. Délre már Thunban voltunk, pontosabban Schwäbis-ban, mivel itt van a legjobb lehetősség a vízreszálláshoz ehhez a közel sem veszélytelen, de annál élménydúsabb játéknál. A hajónkon találtunk egy kis lyukat, úgyhogy első körben azt foltoztuk be. Aztán jött a főszervező (Artur), h tudnék e csatlakozni egy másik csónakhoz, mert egy utasa van, és egyedül nem mókás és biztonságos a játék. Mondtam, hogy természetesen, úgyhogy így kerültem Julcsi hajójába. A vízre szállást minden különösebb bonyodalom nélkül sikerült abszolválnunk, majd rájöttünk, hogy 1 darab evezővel annyira nem könnyű irányítani a hajót, de megoldjuk... A folyó első szakasza volt az igazán veszélyes, ekkor ugyanis rengeteg víz alatti szikla, és hullámgát állta utunkat,majd jött a  "vízesés". Mi tudtuk, hogy hogyan kell áthaladni a vízesésen (inkább nevezném zuhatagnak, mert azért a niagarához nem nagyon lehet hasonlítani...). Annyira csodás volt, hogy le is kameráztam az egészet. A telefonom a zuhatag után meg is köszönte a lehetőséget, mivel beázott, és kikapcsolta magát. Megpihentünk kicsit az oldalt levő szikláknál, majd folytattuk utunkat. Ezen a szakaszon már úszni is lehetett, de természetesen vigyázva a nagyobb sziklákkal és kisebb zuhatagokkal. Ha az ember nem vigyáz kellő képpen, akkor szépen beverheti a kezét-lábát a víz alatti sziklákba. (1-1 kisebb ütközés teljesen természetes). Persze a túrát kb. végignevettük Julcsival, mert rengeteg közel sem szokványos, de annál kalandosabb dolog történt. Láttunk például egy házi gyártmányú ÚSZÓ grilltűzhelyt egy hajó után kötve, láttunk embereket, akik felfújható dinoszauruszon utaztak (gondolom a vízesés alatt kezdték a túrát), és még rengeteg mókás dolgot. Persze a saját kalandjaink is megvoltak. Jó hír volt, hogy Szilvi a zuhatag után nemsokkal talált egy másik evezőt gazda nélkül amit odaadott nekünk (az ő csónakjuk meg kilyukadt közben), úgyhogy innen már 2 evezőnk volt. Természetesen alap törvény, h a talált evezőt el is kellett vesztenünk fél óra múlva kb. Szépen bepottyant a vízbe. Julcsi utánaugrott és el is kapta, igenám, de a hajónk meg épp a partközelben volt egy kis zuhatag után, úgyhogy kb esélyem nem volt 1 evezővel utolérni... Amikor már alig láttam Julcsi fejét a távolban, akkor én is bevetettem magamat a vízbe, és humánmotorként funkcionálva a folyó közepére tereltem a hajót, így szépen utol tudtam érni Julcsit és az evezőnket. Természetesen a kalandoknak még nem lett vége, mivel egyik zuhatagnál elvétettük az irányt, és jobb oldali kis mellékágba sodródtunk. Akkor kezdtük érezni, hogy nem teljes mértékben biztos, hogy jó helyen vagyunk, amikor láttuk, hogy a folyó főága 1 méterrel a fejünk felett folyik... Úgyhogy "kikötöttünk" a két ág közti részen, majd áttértünk a főágba. Pontosabban áttértünk volna, de Julcsi egyik papucsa a főágban landolt, mi meg még a kettő között tanyáztunk. Szerencsére most nem ugrott utána, hanem gyorsan hajóra szálltunk, aztán elkezdtük vadászni a papucsot. Természetesen esélyünk sem volt rá, hogy a habos folyamban észrevegyük. Le is mondtunk róla egy 20 perc után. Aztán később Julcsi felsikított: ott a papucsom!!! :) Egy másik hajó segítségével sikerült kihalásznunk, és el sem hittük, hogy jópár km távlatból előkerült. Közben a kalandok mellett gyönyörű szép mesebeli helyeken is elhaladtunk, sajnos ezeken már nem tudtam fényképezni ugye... Még egy kisebb mókánk volt. Bern közelébe érve a jobb oldalon egyre több mesterséges partszakasz volt, egyiknél megpróbáltuk magunkat kicsit távolabb lökni magunkat az evezőkkel, ám az enyém szépen beékelődött egy kis résbe... hát nem volt egyszerű kiszabadítani :) Kb. este 5-6 között érkeztünk meg jó fáradtan az Eicholz-hoz. Természetesen a csapatból mi voltunk az utolsóak, de ez természetes volt a sok kaland mellett, meg közben találtunk egy kis oldalpatakot amin feleveztünk egy darabon, mert annyira gyönyörű volt. Este grilleztünk, meg frizbiztünk a többiekkel, és összegyűltünk vagy 50-en a társaságban. Valami csoda folytán a telefonom észhez tért, és működött... Amikor besötétedett, akkor összepakoltunk, és elindultunk bulizni a városba. Én még beugrottam az egyetemre írni egy üzenetet haza, hogy minden rendben. :) A bulihelyszín egy hangulatos pinceklubb volt jó kis szerb népzenével, meg blues-rock-al. A tulajjal össze is haverkodtunk rögtön, úgyhogy majd lehet, hogy zenélek errefele.

Vasárnap Sara-val találkoztunk délben a vasútnál, majd cangával elemntünk a Gurten hegy lábához. Onnan felmentünk lifttel a tetőre, ahol a többiek már egy fa árnyékában élvezték a vasárnap délelőttöt. Beszélgettünk, nevetgéltünk, majd délután 4 körül egy kisebb túrát téve a hegyen lesétáltunk a biciklikhez.

Felhívnám olvasóim figyelmét, hogy mostantól a nyugalom megzavarásárát könnyedén előidézhető sorok következnek, ezért mindenki csak asját felelősségre és nagykorú jelenlétében olvassa tovább!!! (Én szóltam!)

Megbeszéltük mindenkivel (kb 20an voltunk), hogy a strandnál találkozunk, és úszunk egy jót. Mivel Artur, Sara és én bicóval voltunk, ezért elindultunk lefelé a dombon... A sapkámat lefújta a szél, én meg próbáltam megállni... Namármost ezt a procedúrát 30-40 km/h-s sebességnél első és hátsófék egyszerre történő alkalmazásával jó tapadású betonúton annyira nem javaslom senkinek sem hirtelen kivitelezni. A kerékpár féktávolsága kb 20cm volt a jó fékeknek köszönhetően, az én röppályám a kerékpár felett majd mivel kapaszkodtam és magammalrántottam vele kb 4-5 méter... Elrepültem mint a győzelmi zászló. Ahogy kedves Marikanéni mondaná, nekirepülésből toltam egy triplaleszúrtrittbergert... Hát nem ajánlom senkinek. Külső szemlélőknek biztos egy élmény volt, nekem annyira nem. Kb hasonlóan éreztem magamat, mint kereken 10 éve egy motorral villamos elé esés alkalmával egy esős délután, azzal a különbséggel, h csak a látványos repülés lehetett hasonló az élmény most sajnos utánozhatatlan. Természetesen az összes ember első kérdése az "ÚRISTEN" után az letfunkcióim helyes működésére irányult. Félmosollyal konstatáltam, hogy még élek. Rájöttem, hogy tekerni nem tudok tovább, és hogy a nadrágom és ingem teljesen szétszakadt, sőőt van pár vérző horzsolásom is kb minden testrészemen kettőt leszámítva. Szerencsére a fejem volt az egyik amit nem ért horzsolás (valami csodával határos módon, mert a rövid repülőút után még kb. 2-t bukfenceztem a biciklivel a kezemben, úgyhogy a gyermekkori judos és jedireflexeknek köszönhetem, h most nem a helyszínelők írják ezt a blogbejegyzést... (mára talán már feltakarították volna az agydarabkákat az útról).  Szép lasan lementünk a strandra, aztán 1 órás pihenés után (meg egy fejemben lezajlott "hullócsillagnézős" majdnem ájulás után konstatáltam, hogy a shockhatás múlóban van, a fájdalmak erősödnek, úgyhogy kórház. A kempingben Sara és Artur hősiesen lefertőtlenítették a sebeimet, aztán a helyi béjvacs bácsi bekötötte. Telefonáltak a kórházba, hogy nemsokára érkezik egy önjelölt kaszkadőr a traumatológiára. Svájc... Párszor már mondtam mennyire hihetetlen... A messzi távolból odajött egy bácsi, hogy látja, hogy valami gond vsn, kocsival van, elvisz. A kórházban egyből befektettek, de vasárnap délutánról lévén szó sokat kellett várni, mire hazaindulhattam. Természetesen az orvosom közben csinált pár életmentő műtétet, ellátta a többi beteget és engem is megműtöttek. A várakozás eléggé rémálom szerű volt több okból kifolyólag is. Az egyik az volt, hogy egy nő pár szobával arrébb folyamatosan üvöltött és sikított (svájcitudásommal arra jutottam, h le kellett vágni valamijét hogy életbe maradjon, és ébredésnél tudta csak meg a szituációt, és érthető, h nem volt túl boldog szegény... Aztán  leszedálták. Csak közben ugye én fájdalmaim erősödtek, és a doki mondta, h nem ihatok vizet se, mert lehet műtét lesz, közben eszembe jutottak a rémtörténetek a külföldi kórházakról, ahol előbb vágnak aztán kérdeznek... No mind1, a lényeg, h sokminden átfutott az agyamon. Persze a dokibácsi viccelődött, hogy lehet, hogy a molekulákhoz értek, de földrajzból még van mit tanulnom (nem tudtam, hogy mi Szerbia fővárosa).. Félelmemnek az is okot adott,hogy hogyan fogok így dolgozni, mi lesz ha műteni akarnak, és főképp mit fogok csinálni, ha mindkét kezemet gipszelni kell?

Amikor szóltak, hogy tolnak a műtőbe pár óra múlva, mert "punktion" lesz, akkor már tényleg kicsit be voltam tojva. Egy dokinénivel voltam, mert a dokibácsim még mindig műtött. Mondták, hogy no para, mert csak megnézik a kezemet egy ilyen "realtime" röntgennel, aztán egy jó nagy tűvel elkezdenek kotorászni a csontok közt, úgyhogy ne idegeskedjek. Jaaaaaaaaaaaaaa, mondtam, akkor tényleg semmi okom nincs idegeskedésre (csak a pánikra) :) A műtét hamar megvolt, és nagyon vicces, ahogy látod a saját csontjaid, ahogy mozgatják, meg ahogy közte balettoznak egy bazi tűvel. Mire a jobb kezemmel megvoltunk a dokim vissza is tért. A balt már ő műtötte MONITOR nélkül... Gondoltam ő egy jedi, neki nem is kell látnia, hogy hova szúr, az erő mutatja a tűnek az utat. A jobb kezemből 2 ml vért szipkáztak ki, a balból 6-ot! Maga a procedúra közel sem kellemes (mondjuk fájdalomcsillapító nem kellett), de utána... húúúúúúúúú amint kiszívják a cuccot, és kiveszik a tűt hát  az valami fantasztikus élmény. Mintha adtak volna kétúj kart. Tudtam őket mozgatni. Persze hatalmas fájdalmakkal, de sokkal jobban. Jobbat begipszelték, felöltöztettek (gatyára vetkőztettek az elején, és esélyem nem lett volna egyedül öltözni), adtak egy rakás gyógyszert éjszakára, aztán megbeszéltük a dokival, h 6 hét múlva együtt zenélünk bluest (kiderült, hogy ő is bluest játszik). és hazamehettem. Éjszaka egy darab percet sem tudtam aludni.

Hétfőn bementem az egyetemre (bár reggel konstatáltam, h kb semmit se tudok csinálni a bal kezemmel, a jobb meg gipszben van.) 1 óra volt, mire 1 inget magamra vettem nagy fájdalmak közepette, és 1 ajtót kinyitni kb 5 perc. Az egyetemen elintéztem a biztosításomat, meg megbeszéltük, h 1-2 nap pihenés, utána fogok tudni mikroszkópozni, jelentést írni, vizsgázókra felügyelni, meg ilyesmik... Szerdától fizikoterapeuta heti két alkalommal, amúgy meg napi 4* 2 féle elég erős fájdalomcsillapító, összesen napi 8 GRAMM (csak viszonyításképp jelzem, h egy erős fejfájásra általában elég 500 mg én ennek meg a 16*osát kapom naponta, és így is néha szívom a fogam fájdalmamban).

Ezt a bejegyzést bepötyögni nem volt túl egyszerű pár ujjal kicsit fájva, csak hát életjelet akartam már adni, hogy "mindenrendben" :)

Az elmúlt hét egyenlege:

-1 jó zenélés
-több új barát szerzése
-70 km biciklizés

-30km vadvízi evezés és úszás
-mínusz 1 nadrág mínusz 1 ing mínusz 1 telefon
-1 törött jobbkéz
-1 rommázúzódott bal kéz

Sajnos a következő hetekben minden kínszenvedés lesz, és nem fogok tudni úszni, hegyetmászni, biciklizni (egyenlőre még a mosdással-étkezéssel-öltözködéssel is órákig tartó problematikák vannak), de hát a heartbreak után ilyen az armbreak :) Viszont itt az ideje, hogy beszerezzek egy jó fényképezőt, ha már a telómst rommátörtem... Azért igyekszem majd a lehetőségekhez mérve dolgozni, meg sok helyre menni, képeket csinálni (kell szerezni egy új gépet), blogot írni...

A VADVÍZI EVEZÉS:

http://www.youtube.com/watch?v=NAAUnQSEfik

Lukas cimborám

A CSipetcsapat

Vízreszállás előtti pillanatok

Julcsival egy hajóban

Hátul a havas hegyek

Artur és Sara a vadvízi kajakban

A jól megérdemelt pihenés a 30 km után

Vasárnapi piknik a Gurtenen 

Utolsó kép rólam mielőtt rommázúztam magamat

47-48.nap: Bankolás

2012 Augusztus 13-14

mottó: "Nem jó svájci, aki nem gyűjt.... Csak úgy beleél a világba, felelőtlenül."

Hétfőn-kedden az új jelentés írásokon és otthoni főzöcskézésen kívül nem sok érdemleges történt (azon kívül, hogy pár napja rémálmok gyötörnek éjszakánként :S), úgyhogy gondoltam, hogy itt az ideje a bankos tapasztalataimat megosztani. :)

Szóval ugye ha az ember Svájcban dolgozik, akkor előbb utóbb megkapja a jól megérdemelt jutalmát, a fizetését. Érdekes módon itt az a divat, hogy hónap vége fele utalják át a pénzt, és nem hónap elején, mint otthon. Tehát munkakezdéskor szükségünk lesz valamelyik svájci banknál számlát nyitnunk minél előbb. Első kérdés rögtön, hogy melyik banknál is érdemes ezt megtenni. Igaziból attól függ, hogy az ember hány éves, mennyit fog keresni, és mennyi ideig szándékozik itt tartózkodni. Svájcban (mint előre sejtheti az ember) millió bank van. A helyi "OTP"-t úgy hívják, hogy Cantonal Bank, és elvileg minden kantonban van saját "leányvállalata". Sokan ezt mondják az egyszerű halandó bankjának jóféle konstrukciói miatt. Jó páran viszont jobban szeretik a "postabankot" PostFinance. Itt talán olcsóbb a számlavezetés és az éves díjak , mint a Cantonalnál. (otthon sokan nem is sejtik, hogy a különféle bankok mennyit vonnak le évente a számlakezelésért, bankkártya éves díjáért, stb stb... érdemes ezeknek utánanézni). A postabank kártyájával bármelyik élelmiszer boltban lehet vásárolni, mint egy sima bankkártyával, vannak automatáik is, viszont külföldön ha jól tudom nem lehet vele fizetni. Ezeken kívül még van rengeteg választási lehetőség. Én végül is UBS-es lettem, mivel 30 év alatti tanulóknak MINDEN ingyenes náluk (átutalás, korlátlan pénzkivétel, hitelkártya,bankkártya... Kicsit barátibb mint otthon a juniorkártya). Az már csak egy plusz adalék, hogy ha jól tudom az UBS svájc legnagyobb bankja (pár éve volt valami balhéjuk, mert az egyik vezetőről kiderült valami turpisság, de hát ilyen hol nincs?:) ). 

Maga a számlanyitás nagyon egyszerű, kell hozzá a munkáltatói szerződés (erre nem is biztos, hogy szükség van, max amiatt, hogy tanuló az ember ha diákszámlát nyit), a svájci személyi igazolvány, és a lakcím. Ember bemegy és pillanatok alatt sorra kerül, leültetik, és pár perc alatt megvan az új bankszámlaszám. Az ügyintézők természetesen beszélnek 3-4 nyelvet (német-svájci-francia-angol), úgyhogy kommunikációs problémák senkinél sem adódnak. A kedvesség is példátlan. Ha valaki valaki ajánlására ment az UBS-hez, akkor az ajánló kap pár frankot ajándékba (ha valaki ezek után miattam az UBS-t választja, akkor keressen meg a számlanyitás előtt :). (Azt hiszem az ajánlott is kap valami bigyót, én tegnap kaptam pont meg postán, csak még nem volt időm végigolvasni). A bank magát a bankkártyát kb 3-4 napon belül kiküldi (jééé nem kell heteket-hónapokat várni, meg telefonálgatni, hogy hol van már?!). Először a pin kódot, majd egy másik nap magát a kártyát küldik (ugyeugye, nem olyan nyerő ötlet egyszerre küldeni a kódot és azt amivel fel lehet használni). Rá pár napra küldik az online bankoláshoz szükséges kódot, majd megint egy másik nap a hozzá szükséges "gépet", és mágneskártyát is. (Ja igen, NOTA BENE: Ha megvan az új lakásunk svájcban nulladik nap véssük fel a postaládára a nevünket!!) Ez a "számológép" egy nagyon jópofa kütyü, még sosem láttam ilyet, de gondolom ez a jövő. Az egész úgy néz ki mint egy számológép, és a saját netes kártyádat bele kell dugni. Bekapcsoláskor kér egy pinkódot (amit beállíthatsz magadnak), majd a számítógépeden bejelentkezhetsz a bankfiókba. A bejelentkező képernyőnél megad egy számsort, azt be kell pötyögni a "számológépbe", és az visszaad pár karaktert. Ez az éppen aktuális jelszó az internetbankba való belépéshez. Elsőre ez így bonyolultnak tűnhet, de rémesen egyszerű, és ami a legfontosabb: nagyon biztonságos. Ugyan ezt a procedúrát kell végrehajtani minden egyes pénzmozgásos műveletnél, ott általában a számlaszámmal variál amire utalni szeretnénk, és az alapján adja a "számológép" a megerősítő kódot.

ATM van mindenhol töménytelen mennyiségben. UBS-nél jópofa, hogy akárhányszor ki lehet venni egy hónapban ingyenesen a saját ATM-ükből (sőőt elvileg nekem mint tanuló, Svájcban bármelyik ATM-ből ingyenes a készpénzfelvétel). Ez is kicsit szimpatikusabb, mint otthon, hogy 2szer felvehetsz, utána meg fizess mint a katonatiszt, ha a saját pénzedet a zsebedben akarod hordani... Namármost az automaták beszélnek mindenféle nyelven, szóval ezektől sem kell berezelni. Ami viszont nagyon furcsa és meglepő (és jó), hogy MINDENT lehet kb az ATM-eken intézni. Látod az egyenlegedet (nagyon jó opció), hogy mik voltak az utolsó kiadásaid-átutalásaid, stb... Ez rendkívül hasznos dolog. ATM-ek nagy részén pénzt BEFIZETNI is lehet, úgyhogy ha épp találtál az utcán CHF-et, vagy EUR-ót (igen, sok UBS-es ATM többnyire eurót is kezel), akkor beteszed a kártyádat, beteszed a pénzt, és máris a számládon van... Másik zseniális dolog, hogy ha pénzt veszel ki, akkor megkérdezi, hogy milyen címletben akarod? Nagyban? Kicsiben? Mindkettőben? Na ez a másik szuper dolog, hiszen így az embernek nem kell attól félnie, mint otthon, hogy egy 20ezressel elküldik a fenébe a sarki péknél, ha csak egy zsemléért ugrik be éppen a pénzfelvétel után. 

Szóval összességében látszik a kőkemény profizmus az itteni bankoknál (legalábbis az UBS-nél), de hát nem hiába mondják, hogy ez a sajtok a borok a csokik mellett a bankok hazája is.

Ez a kütyü, amibe beteszed a netes kártyádat felül, és máris lehet pötyörészni (kép forrása: kobil.com)

45-46. nap: Hullanak a csillagok

2012 Augusztus 11-12.

mottó: "Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan..."

Szombaton bementem az óvárosba a gitárral kicsit bohóckodni az esti találkozó előtt, és megint megtalált pár gratuláló szó. Amúgy a srác neve vicces volt akivel beszéltünk egy kicsit, mivel a családneve "Vonvirag", és tudta, hogy félig magyar a neve, de rokonokról nem tudott. Este találkoztunk Szasa-val a parlamentnél, aztán belevetettük magunkat a Buskers fesztiválba egy kis spanyol gyümölcsbor támogatásával kiegészülve. Első körben a holland (érdekes mód spanyolul beszéltek) Plan D (D terv) nevű párost néztük meg, akik azért viccesek, mert egy félbefűrészelt (de működő) bogárral (a kocsira gondolok, egy félbefűrészelt bogárbogár annyira nem lenne mókás) bohóckodnak mindenféle vicceset, meg zenélnek közben. Utána körbe körbe mászkáltunk, megint millió zenekar meg ember volt az óvárosban. Közben persze összetalálkoztunk mindenféle ismerősökkel, akik csatlakoztak hozzánk. Meghallgattuk Menic deep country blues-át, aztán tárgyaltam is az eredetileg amerikai származású blues gitárossal, és le is beszéltünk egy közös zenélést a közeljövőbe. A bluesbuli után visszamentünk a Münster platz-ra, ahol a többiek unszolására kellett egy kis koncertet tartanom, majd Ulmassal körbejártuk a vidéket. Később Pavlitoék is becsatlakoztak, a nagy flamenkózás után pedig kimentünk az erdőbe hullócsillagokat nézni. Útközben még persze megálltunk meghallgatni a Kapaikos nevezetű dán zenekart. Ők azért voltak érdekesek, mert MANDOLINNAL játszottak PUNK zenét... :) Mókás... 

Miután kiértünk az erdőbe, raktunk egy kis tüzet, és bámultuk az eget. Majdnem mindenki látott jó pár hullócsillagot, majd hajnalban hazamentünk. Gyönyörű volt ez a mai nap is, főleg a végén megkoronázva a meteoritokkal. Kívántam is hármat ;)

A vasárnapom pihenéssel és gépújratelepítéssel telt. Lassan már tényleg megírom a bankos tapasztalataimat is, csak mindig annyi minden történik, hogy még nem volt erőm-időm nekiülni :)

Sajttal töltött sült szafaládé csiliszósszal... Nyamiiii

No ez a fotó a www.buskersbern.ch-ról származik.

Ha valakinek tetszettek a graffitik (volt pár nagyon jó), akkor kiválaszthattad és megvehetted.

Na ezt több mérnök sem tudta megfejteni hirtelen, hogy minek van egy kulcslyuk az egyik ház betonpillérjén. Maximum arra gyanakszunk, hogy az utcai világítást lehet vele kapcsolni. (Vagy csak simán mókás kedvében volt a kőműves?) 

Menic

43-44. nap: Fürödjünk szökőkútban

2012 Augusztus 9-10

mottó1: "Néha el is felejtem milyen csodákat tud tenni a nevetés..."

mottó2: "A hangszínt a hanglétráról festik a hangfalra..."

Csütörtökön munka meg egy kis gitározás volt (fülfájdalmam szerencsére elmúlt már).

Úgy gondoltam, hogy megírom a bejegyzésemet a bankról amit ígértem már, de a péntek annyira mozgalmasra sikeredett, hogy inkább azt mesélem el. Ja igen, egy érdekes adalék eszembe jutott. Itt divat az, hogyha vásárolsz, és mondjuk csak egy kenyeret vagy üveg vizet vettél, akkor a kocsisok a sorban maguk elé engednek, hiszen minek várj rájuk? Érdekes és kellemes mentalitás... Nem akarok bezzegelni, h másfele hogy mennek a dolgok... :S Persze itt sem mindig van ez, de itt velem már 3-4szer előfordult ami 1,5 hónap alatt azért nem rossz... Otthon ilyen egyszer sem fordult elő 28 év alatt...

A munka eléggé stresszes volt, mert nem mindig könnyű a kutató élete, de meló után elmentünk a kollégákkal sütögetni a közeli erdőbe. Csináltunk mindenféle sült husit, rákot, halat, kolbászt, meg persze volt mindenféle pisztácia meg rágnivaló. Az egész szervezésért köszönet illeti Akyjoshi és Michael kollegákat. Jópár munkatárs felesége is csatlakozott a partihoz, sokat nevettünk, jókat beszélgettünk, aztán este fél10 körül visszamentünk az egyetemre (leraktuk a megmaradt szenet, meg elvittük a szemeteket a szelektív gyűjtőbe). Gyorsan lecsekkoltam a világ történéseit, aztán Vilohoz mentünk, ahonnan 4en lebicikliztünk a parlamenthez (2 biciklivel :D). A parlamentnél gitároztam kicsit, aztán megvártuk Pavlito-ékat és mentünk jobbra balra a városban. Épp most van itt a Buskers fesztivál, ami annyit tesz, hogy az óvárosban van kb. 1000 színpad, és mindenféle utcazenészek játszanak (sajnos én nem tudtam jelentkezni, mert már februárban teltház volt az összes színpadon). Viloval elvesztettük a többieket a tömegben, de ez kisváros és összefutottunk más kollegákkal. Vilo hazament éjfél körül, mert hétvégén indul Prágába egy konferenciára, én meg mászkáltam a színpadok között... Hogy mennyire vicces emberek ezek, láttam 3 fiatalt, akik egy szökőkútban fürödtek az egyik színpad mellett. Odamentem, hogy lefotózzam őket, minek örömére kérdezték, hogy "nem jössz bele?" hát mondom, hogyaviharbane, úgyhogy gyorsan beugrottam én is a szökőkútba. Utána esett le az állam, mert egyik leány kérdezte, hogy ááá tényleg, Magyarországról jössz? és a Fonyó Zsoltot ismerted? Namármost aki nem tudná, Fonyó professzor úr tanította a vegyipari műveleteket a BME-n, és természetesen ismertem. Pár éve halt meg. Kiderült,hogy a lány szülei jóban voltak vele, és sokat nyaraltak náluk MO.-n... Kicsi a világ hihetetlenül. Később átmentem a Lisamis-hoz, ahol beszélgettünk még 1 órát 2 svájcival, aztán hajnalban hazatekertem. Hát valami fantasztikus volt ez a fesztivál (szombaton is megyek ennek örömére). Mindenki vidám, a zenék nagyon jók (sok itt a country :)), és sok hasonló őrült van, mint én... :) Ja igen. Egy újabb érdekesség. A fesztivál maga ingyenes, de lehet "támogatni". Pár frankért vehetsz nyomtatott műsorfüzetet, ami mellé kapsz egy karszalagot is. Okos ötlet, és mily meglepő, itt sokan meg is veszik, hiszen így jövőre is lehet majd fesztivál. Meg persze a színpadoknál is dobálják rendesen a pénzt a kalapokba.

NYAMIII

Csipetcsapat

Ezmiez? :D

Spanyol kollega a feleségével

Ez az oldalas kicsit flambírozott lett :D

Tűzzsonglőrök

Ez az egyik kicsi utca kicsi színpada. Egész belváros így néz ki a fesztiválon, tele emberkékkel.

KELL! Ilyen színpadon akarok én is játszaniiiii :) Tiszta gótika

Merienn és a többiek, nincs is jobb mint egy éjszakai szökőkútbanfürdés...

Celestináék (épp tervezik, hogy jövőre mennek Magyarországra meg kelet Európába utazgatni pár hónapra)