Hétvégi kalandok...

2013 Április 20-21

mottó: "A dal olyan szomorú, amilyen szomorú az, aki hallgatja."

Szombat kora reggel bevonatoztam a városba, mivel parlament látogatást szervezett nekünk Sabine. Kb. 20-an mentünk, és jó sok érdekes dolgot megtudtunk. Ugye én már nyáron voltam egyszer a parlamentben, de történelemmesélős vezetéssel ismertem meg igazán a dolgokat. A főbejárattal szemben áll a 3 alapító "atya" szobra. A legenda szerint ugyanis a 3 vezér (mint nálunk a 7), megálltak egy mező közepén, és elhatározták hogy na akkor itt tanyát vernek, és ez lett Svájc. Amúgy a parlament építésén is érződik, hogy mennyire nagy a nemzet-tudatuk a svájciaknak. Svájci építész építette az egész komplexumot, (aki előtte bécsi építészmesterektől tanult). A lényeg az volt, hogy a parlament egész épületén érezni lehessen "Svájcot". Éppen ezért 2 szobrot leszámítva amely carrarai márványból készült minden egyéb kő, szobor az Svájcból származik, és ráadásul direkt Svájc minden szeglete képviselteti magát. Az előcsarnokból lépcsők vezetnek fel az első emeletre. Természetesen a lépcsők a svájci keresztet ábrázolják. A félemeleten 4 tipikus svájci szobor található a négy nemzetnek megfelelő viseletben. Egy Német, egy Francia, egy Olasz és egy Rétoromán. Felül egy hatalmas boltívben szintén svájci kereszt, és Svájc jelmondata (mint a három testőröké), "Egy nemzet az összes kantonért és minden kanton a nemzetért". Az építészek kicsit bajban voltak, mert alapjáraton 22 kanton volt, úgyhogy a boltív 22 részre van osztva, és a zászló körül minden egyes kanton címere ott van, igen ám, de később csatlakozott Svájchoz Jura kanton, így nem tudták, hogy hogyan is oldják meg a kérdéskört. Végül is úgy döntöttek, hogy nem bontják szét az egész boltívet, hanem a boltív mellett egyik kőpilléren kapott helyet Jura címere, ezzel is szimbolizálva, hogy kicsit különcködtek eleinte. Az épületben festmények is úgy készültek, és az összes bútor az épületben, hogy mind a négy nemzet részt vett benne. Utunk első körben a kisebbik kamarába tartott. (Két kamarás parlamentjük van). Az itteni politikusoknak beszélniük kell minimum 4 nyelvet, hiszen itt mindenki a saját anyanyelvén szólalhat fel, és nincs tolmács. Kantononként (megyénként) 2-2 fő van ebben a házban, a népességtől függetlenül. Régebben itt kézfeltartással szavaztak, de most akarnak majd beszerelni szavazó gombot. A régi tintatartó is megvan még a képviselők asztalain, oda fognak bekerülni a gombok. Felül van pár kakasülő, ahova "külsősök" is beülhetnek meghallgatni az üléseket. Továbbá egy embernek mindig jelen kell lennie a kormányból, de ő nem szólhat bele az itt folyó tanácskozásokba. Az itteni emberkék egy füles segítségével élő egyenesben belehallgathatnak, hogy a nagy kamarában mi történik. A nagy kamarában 4 részre vannak osztva a padok a politikai szárnyaknak megfelelően. A szavazást egyszerre 2 gomb együttes lenyomásával kell kivitelezni abból a célzatból, hogy senki se tudjon a szomszédja helyett szavazni ha az épp nincs ott. Amúgy a képviselőkről statisztikák készülnek, és a nép nem biztos, hogy újraválasztja azokat az embereket, akik mondjuk a szavazások csak kis százalékán vesz részt. Pár érdekesség: a parlamentben SENKINEK sincs irodája, a házelnök és még egy ember kivételével  de nekik is csak 1-1 évig van saját szobájuk. A képviselők tehát amikor épp nem bent ülnek, akkor kint beszélgetnek a folyosókon. Nők csak 1971 óta lehetnek politikusok Svájcban. Minden ülés és minden dolog ami a parlamentben történik az teljesen nyilvános. És ami a LEGJOBB: a képviselők DOLGOZNAK, és a politikusi karrierjük csak egy "HOBBI" amit a köz-ért tesznek. Magyarán megvan mindegyiknek a saját privát állása. Természetesen kapnak fizetést a parlamenti munkáért is. Elárulták nekem mennyit keres egy képviselő, és hát kb. annyit, mint egy középvezető mérnök, vagy egy banki elemző, szóval nem kiemelkedően többet mint az átlag...

Este Sarahval átmentünk Patrick süteményevős házibulijába. Volt répatorta, muffin, gyümölcssaláta, brownies, és mindenféle finomság. Én sajnos alíg bírtam enni valamit, mert még mindig a tegnapi dupla-lakoma hatása alatt álltam. Jól elbeszélgettünk, egyik francia srác most indul neki pár héten belül a világ-körüli útjának. 1,5-2 évet tervez menni. Patrik bulijából átmentem a kolibuliba (20 km tekerés volt majdnem a mai nap folyamán). Beszélgettünk a többiekkel aztán hajnalban hazamentem aludni.

vasárnap mivel eléggé lógott az eső lába, így a betervezett bbq-zást végül is Masoudnál tartottuk meg a koliban az erkélyen. Nagyon jól sikerült, rengetegen összegyűltünk, ettünk indiai kajákat, sülthusikat, magyar zsiványost medvehagymával, vegetáriánus pizzát, házipálinkát, s mindent mi szem-szájnak ingere.

Délután sikerült véletlen a teraszon kinyitnom egy ajtót amit nem kellett volna, mert éktelenül elkezdett szirénázni a fél épület :D Rövid telefonálgatások után egy nagyon fáradt hang elmagyarázta, hogy nem tud csinálni semmit, a riasztó nincs bekötve a rendőrségre/tűzoltóságra, úgyhogy ne parázzunk, majd egyszer jön a kulcsos ember a héten és kikapcsolja. Ennek örömére kb 4-5 órán keresztül visított a riasztó a környéken lakók nagy örömére. :) Megismerkedtem Roxi-val aki amúgy hegedűművész és zenéltünk egy kicsit együtt mielőtt elkezdődött volna az estére kiírt ping-pong bajnokság. A verseny alatt Alejandroval és Sergioval akusztikus gitárral boldogítottuk az úri közönséget. A verseny jó volt, és egészen jól ment a kipihentségi szintem és annak ellenére, hogy az elmúlt 10 évben talán ha 2* fogtam ütőt és azt is csak poénból. Több mint 20-an vettünk részt a versenyen, én végül is a nagyon előkelő bronzérmet nyertem el. Az első helyezett kapott 3 speciális svájci sört, a második 2 Toblerone csokit (végülis elcserélték mert az első helyezett nem iszik). Én pedig 1 üveg spéci svájci Rivella üdítővel gazdagodtam. Ez az üdítő azért nagyon különleges, mert TEJBŐL, igen jól olvastad kedves olvasó, TEJBŐL készül. Ízre kb. traubiszóda. Jópofa. A verseny után még hajnalig ütöttünk egyik sráccal, majd hazamentem aludni egy kicsit. Jó pörgős hétvége volt, de hát pihenni majd ráérek egyszer.

Répatorta

Alpok, kórház, nemzetközi lakoma, miegymás...

2013 Április 1-11

mottó1: „Szerencse a keresztnevem (...). Igaz, a vezetéknevem meg Bal.”

mottó2: „Ha nem figyelek oda, úgy fogok megöregedni, hogy elfelejtek felnőni előtte.”

Húsvétnak hétfőjén Ilya kollégámmal elmentünk síelni az Alpokba  A Jungfrau régióba mentünk, amely azért is különösen csodás volt, mivel a hatalmas, gyönyörű hegycsúcsok festői látványa kísért végig napunk folyamán. A három legnagyobb csúcs körülöttünk az Eiger (3970m), a Mönch (4099m) és természetesen a Jungfrau (4158m) volt. A legenda úgy tartja, hogy az ogre (Eiger) meg akarta rontani a harmatos szűzleányt (jungfrau), ám egy vidám szerzetes kettejük közé állt (mönch), és azóta is tartja az erkölcsöket. Bár -15°-ot mondtak a hegyen levő hőmérsékletre, annyira sütött a Nap, hogy szinte végig melege volt az embernek. Már a hegyen felfele tartva tudtam csak nem sejtettem, hogy a napolaj és a napszemüveg nemelhozásának még nyögés lesz a vége (az is lett), de erről majd később.). A Svájcban való síelésben az is nagy buli a gyönyörű tájon kívül, hogy aznap este már a saját pihe-puha ágyában tud aludni az ember. Elmentünk hát Lauterbrunnen-be, ahonnan egy kis hegyi vonat vitt fel minket Wengen településig. Innen egy hatalmas kabinos felvonóval tettük meg az utolsó 1000 méteres szintkülönbséget felfelé egészen Mänlichenig. Innen már sível jártuk körbe a hegyet. Számításaim szerint a nap folyamán 60-80 km közötti távot tettünk meg, és sikerült az egész hegyet mindkét oldalról végigsíelnünk. Természetesen a svájciak nem tudják miről szól az élet, úgyhogy nem is értették hogy az a két hülye - ráadásul az egyik rövid ujjú pólóban (vajon melyik) -miért áll neki ebédelni a Lauberhorni csúcs közelében. Az már végképp ledobta náluk az ékszíjat, amikor félmeztelenül pörgettem a pólómat a fejem felett. De hát kell a botrány mindig. Estére jó alaposan elfáradtunk (úgyhogy a sívilágbajnokság szlalom pályáját kimerülve inkább már be se vállaltuk). Úgy mentünk ahogy kell, eleinte a könnyedebb pályákat, a nap közepén már fekete és vad pályákon siklottunk, majd délután visszább váltottunk a könnyedebb pályákra levezetésképpen. Estére már éreztem az arcomon, hogy a Nap egy kicsit megsütötte, úgyhogy pár sörrel feltankolva szépen hazavonatoztunk. Éjszaka folyamán egyre égetőbb érzés öntött el, és hiába borogattam ekkor már hideg vizes textíliával az arcomat, elkezdett feldagadni. (A következő bekezdést gyenge idegzetű és vizuális típusoknak nem ajánlom, csak szülői felügyelettel).

Kedd reggelre majdhogynem felismerhetetlenségig feldagadt az arcom, úgyhogy munka helyett kórházba mentem. Mókás volt, hogy olyan látványt nyújtottam, hogy 3 méterről kerültek az emberek az utcán, és bár a kórházban a váró tele volt, az én padomra és a szomszédos padra senki se mert leülni :). 3 orvos vizsgált, megnézték a szememet is (ami horror-vörös volt), hogy nem sérült e meg (a Nap szét tudja égetni a retinát és a szaruhártyát is). Szerencsére úgy néz ki, hogy a szemem nem sérült, úgyhogy el tudtak kezdeni foglalkozni a fejem helyén lévő kosárlabdával is. Kaptam szteroidokat meg egy csodakrémet és mondták hogy otthon lehet szépen kenegetni meg feküdni a sötétben. Az első pár nap elég erőteljes szenvedés volt, de szerencsére a gyógyszerek megtették a hatásukat. (Ilyenkor jön rá az ember, hogy az életben ilyen apró dolgoknak is mennyire kéne-lehetne örülni normális körülmények között, hogy azon az oldaladon és úgy alszol ahogy akarsz, magadra tudod engedni a forróvizet ha az esik jól, fogat tudsz mosni, hajat tudsz mosni, lyuk van a...) 

A hialuronsav és a szteroid együttes hatására pár nap alatt leesett a rommáégetett bőr, és a fejem is elkezdte visszanyerni eredeti formáját, és szép lassan már hozzá is tudtam érni a fejemhez sziszegés és valaki felmenőinek az emlegetése nélkül is. Mellesleg az új bőröm a hialuronsavnak köszönhetően (legjobb ránctalanítónak tartják kozmetikai körökben) megfiatalodott, úgyhogy most egy fél évet minimum letagadhatok. Készítettem fotókat az égésről és a gyógyulás lépéseiről, de inkább nem teszem közzé eme fórumon.

Pénteken sikerült első körben (hámló fejjel) bemennem az egyetemre dolgozni egy fél napot, s mivel még erőteljesen könnyeztem meg a fejemet is kenni kellett kb. konstans így délután hazamentem. No ennyit erről, eddig is hadilábon álltam a Nappal, ezután sem lettünk jóbarátok. Viszont mostantól a barlangtúrákra is napkrémmel fogok menni.

Vasárnap este Gábor hívott telefonon, hogy megérkezett svájcba és Anyumék küldtek vele egy „kis” csomagot. Átjött hát, és tartottunk egy remek lakomát az otthonról kapott mindenféle speciális kolbászokkal (bivaly, szarvas, szürke-marha). Nagyon finomak voltak, úgyhogy ezúttal is köszönöm a csomagocskát :).

Hétfő este magyarországi rendőrbarátomék felhívtak skypeon, hogy most azonnal énekelni akarnak velem, úgyhogy vegyem a gitárt az ölembe és nosza neki. Jól elmókáztuk az időt.

Szerdán átjött Dóri, és főztünk egy jó adag husit a csütörtöki nemzetközi lakomára. Ez az egyetemen szervezett lakoma arról szólt, hogy mindenki főz a saját nemzetének megfelelő valami speciális hamit, és bedobjuk a közösbe és mindenki kóstol mindent. Mi Dórival és Gáborral hortobágyi húsos palacsintával készültünk (Les Crêpes de Hortobágy). Nagy sikerünk volt, kb 10 perc alatt el is fogyott az étel, bár pár ember mosolyogva ment inkább tovább a mi „pultunktól”, amikor megtudták, hogy ez sós és husi van belül (nem értenek hozzá :D). Természetesen mi is ettünk mindenféle finomságot. Román tojássaláta, finn rénszarvassonka, húsvéti puding, sajt lekvárral, szlovák korbacska, valami arab kenőcs, muszaka, ázsiai sülthusik, baconszalonnába csavart datolya sütve (szerintem ez volt az egyik legfinomabb, de köztudott, hogy perverz ízlésem van), saláták, sütemények, meg leírhatatlan húsok  szószok, köretek. A lengyel „pult”-on nem tudom mi volt, mert a „polakvenger” elmondása után egyből vodkával és savanyú uborkával kínáltak minket, úgyhogy ott az ételekig már nem jutott a társaság el :). Nagyon jókat beszélgettünk perzsákkal, oroszokkal, svájciakkal, finnekkel, szlovákokkal, csehekkel... Nagyon jó ötlet ilyesmiket szervezni, mert amellett, hogy rengeteg finom és új ízt megismer az ember, nagyon jópofa emberekkel is meg lehet barátkozni.

(A lakomás fotók egy részéért köszönet Gábornak)

Őrültködés (balról jobbra meg az ogre, a szerzetes, és a szüznek csak a combja látszik ezen a fotón, mert úriember vagyok)

Főztem egy kis tejfölös gombapaprikást nokedlival, desszertnek meg eperke...

Nyami nyami, finom hazai lakoma a házikolbászokkal

Így járkálok mostanság, mert a Nappal most nem vagyok jóban.

Namost akkor pedig szépen bemegyünk itt az égő házba

Címlapon a cikkünk

Ezt a bigyót nem kóstoltuk, csak a jobb oldalit :)

Crépe a lá Hortobágy

Az utolsó szem egyedül ácsorog a tepsiben (a szósz meg külön edényben)

Hamihami

Naná, hogy a finnek asztalánál töltöttük a legtöbb időt

A magyar delegáció