2013. április 20., szombat

Hétvégi kalandok...


2013 Április 20-21

mottó: "A dal olyan szomorú, amilyen szomorú az, aki hallgatja."

Szombat kora reggel bevonatoztam a városba, mivel parlament látogatást szervezett nekünk Sabine. Kb. 20-an mentünk, és jó sok érdekes dolgot megtudtunk. Ugye én már nyáron voltam egyszer a parlamentben, de történelemmesélős vezetéssel ismertem meg igazán a dolgokat. A főbejárattal szemben áll a 3 alapító "atya" szobra. A legenda szerint ugyanis a 3 vezér (mint nálunk a 7), megálltak egy mező közepén, és elhatározták hogy na akkor itt tanyát vernek, és ez lett Svájc. Amúgy a parlament építésén is érződik, hogy mennyire nagy a nemzet-tudatuk a svájciaknak. Svájci építész építette az egész komplexumot, (aki előtte bécsi építészmesterektől tanult). A lényeg az volt, hogy a parlament egész épületén érezni lehessen "Svájcot". Éppen ezért 2 szobrot leszámítva amely carrarai márványból készült minden egyéb kő, szobor az Svájcból származik, és ráadásul direkt Svájc minden szeglete képviselteti magát. Az előcsarnokból lépcsők vezetnek fel az első emeletre. Természetesen a lépcsők a svájci keresztet ábrázolják. A félemeleten 4 tipikus svájci szobor található a négy nemzetnek megfelelő viseletben. Egy Német, egy Francia, egy Olasz és egy Rétoromán. Felül egy hatalmas boltívben szintén svájci kereszt, és Svájc jelmondata (mint a három testőröké), "Egy nemzet az összes kantonért és minden kanton a nemzetért". Az építészek kicsit bajban voltak, mert alapjáraton 22 kanton volt, úgyhogy a boltív 22 részre van osztva, és a zászló körül minden egyes kanton címere ott van, igen ám, de később csatlakozott Svájchoz Jura kanton, így nem tudták, hogy hogyan is oldják meg a kérdéskört. Végül is úgy döntöttek, hogy nem bontják szét az egész boltívet, hanem a boltív mellett egyik kőpilléren kapott helyet Jura címere, ezzel is szimbolizálva, hogy kicsit különcködtek eleinte. Az épületben festmények is úgy készültek, és az összes bútor az épületben, hogy mind a négy nemzet részt vett benne. Utunk első körben a kisebbik kamarába tartott. (Két kamarás parlamentjük van). Az itteni politikusoknak beszélniük kell minimum 4 nyelvet, hiszen itt mindenki a saját anyanyelvén szólalhat fel, és nincs tolmács. Kantononként (megyénként) 2-2 fő van ebben a házban, a népességtől függetlenül. Régebben itt kézfeltartással szavaztak, de most akarnak majd beszerelni szavazó gombot. A régi tintatartó is megvan még a képviselők asztalain, oda fognak bekerülni a gombok. Felül van pár kakasülő, ahova "külsősök" is beülhetnek meghallgatni az üléseket. Továbbá egy embernek mindig jelen kell lennie a kormányból, de ő nem szólhat bele az itt folyó tanácskozásokba. Az itteni emberkék egy füles segítségével élő egyenesben belehallgathatnak, hogy a nagy kamarában mi történik. A nagy kamarában 4 részre vannak osztva a padok a politikai szárnyaknak megfelelően. A szavazást egyszerre 2 gomb együttes lenyomásával kell kivitelezni abból a célzatból, hogy senki se tudjon a szomszédja helyett szavazni ha az épp nincs ott. Amúgy a képviselőkről statisztikák készülnek, és a nép nem biztos, hogy újraválasztja azokat az embereket, akik mondjuk a szavazások csak kis százalékán vesz részt. Pár érdekesség: a parlamentben SENKINEK sincs irodája, a házelnök és még egy ember kivételével  de nekik is csak 1-1 évig van saját szobájuk. A képviselők tehát amikor épp nem bent ülnek, akkor kint beszélgetnek a folyosókon. Nők csak 1971 óta lehetnek politikusok Svájcban. Minden ülés és minden dolog ami a parlamentben történik az teljesen nyilvános. És ami a LEGJOBB: a képviselők DOLGOZNAK, és a politikusi karrierjük csak egy "HOBBI" amit a köz-ért tesznek. Magyarán megvan mindegyiknek a saját privát állása. Természetesen kapnak fizetést a parlamenti munkáért is. Elárulták nekem mennyit keres egy képviselő, és hát kb. annyit, mint egy középvezető mérnök, vagy egy banki elemző, szóval nem kiemelkedően többet mint az átlag...

Este Sarahval átmentünk Patrick süteményevős házibulijába. Volt répatorta, muffin, gyümölcssaláta, brownies, és mindenféle finomság. Én sajnos alíg bírtam enni valamit, mert még mindig a tegnapi dupla-lakoma hatása alatt álltam. Jól elbeszélgettünk, egyik francia srác most indul neki pár héten belül a világ-körüli útjának. 1,5-2 évet tervez menni. Patrik bulijából átmentem a kolibuliba (20 km tekerés volt majdnem a mai nap folyamán). Beszélgettünk a többiekkel aztán hajnalban hazamentem aludni.

vasárnap mivel eléggé lógott az eső lába, így a betervezett bbq-zást végül is Masoudnál tartottuk meg a koliban az erkélyen. Nagyon jól sikerült, rengetegen összegyűltünk, ettünk indiai kajákat, sülthusikat, magyar zsiványost medvehagymával, vegetáriánus pizzát, házipálinkát, s mindent mi szem-szájnak ingere.
Délután sikerült véletlen a teraszon kinyitnom egy ajtót amit nem kellett volna, mert éktelenül elkezdett szirénázni a fél épület :D Rövid telefonálgatások után egy nagyon fáradt hang elmagyarázta, hogy nem tud csinálni semmit, a riasztó nincs bekötve a rendőrségre/tűzoltóságra, úgyhogy ne parázzunk, majd egyszer jön a kulcsos ember a héten és kikapcsolja. Ennek örömére kb 4-5 órán keresztül visított a riasztó a környéken lakók nagy örömére. :) Megismerkedtem Roxi-val aki amúgy hegedűművész és zenéltünk egy kicsit együtt mielőtt elkezdődött volna az estére kiírt ping-pong bajnokság. A verseny alatt Alejandroval és Sergioval akusztikus gitárral boldogítottuk az úri közönséget. A verseny jó volt, és egészen jól ment a kipihentségi szintem és annak ellenére, hogy az elmúlt 10 évben talán ha 2* fogtam ütőt és azt is csak poénból. Több mint 20-an vettünk részt a versenyen, én végül is a nagyon előkelő bronzérmet nyertem el. Az első helyezett kapott 3 speciális svájci sört, a második 2 Toblerone csokit (végülis elcserélték mert az első helyezett nem iszik). Én pedig 1 üveg spéci svájci Rivella üdítővel gazdagodtam. Ez az üdítő azért nagyon különleges, mert TEJBŐL, igen jól olvastad kedves olvasó, TEJBŐL készül. Ízre kb. traubiszóda. Jópofa. A verseny után még hajnalig ütöttünk egyik sráccal, majd hazamentem aludni egy kicsit. Jó pörgős hétvége volt, de hát pihenni majd ráérek egyszer.



Répatorta












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése