2012. december 30., vasárnap

A hazaút

2012 December 15-16

mottó 1: "A múzeumokat, épületeket, tájakat megnézheted akár képen is, de a beszélgetéseket és tapasztalatokat semmi sem pótolja"

mottó 2: "Senki sem születik világutazónak, sem átlagon felül tökös, bevállalós embernek. Időközben lesz azzá - vagy nem."

Előbb utóbb eljön az az idő is, amikor a világjáró tudósnak is haza kell mennie a szülőföldjére, legalább egy kis időre "megállni", hogy a szeretteivel is legyen és kipihenje az egész évi fáradalmakat. A blogom mostantól kicsit át fog alakulni, de mivel sokan mondtátok, hogy szeretik olvasgatni az irományaimat, így folytatom az írást ugyan úgy a hétköznapi életemről, mint az általam bejárt világban megtapasztalt számomra érdekesnek tartott dolgokról. 

Azt mindenképpen el kell mesélnem, hogy elmúlt héten eladtam a lelkemet az ördögnek, úgyhogy a magyarországi tartózkodásom csak egy röpke átmenet, és pár nap után már járni is fogom tovább az utamat a nagyvilágban. Svájcba nagyon beleszerettem ez alatt a fél év alatt, mivel tisztességes életkörülményeket biztosít, és emellett lenyűgöz a tisztaságával, a természetével, a hegyeivel a tavaival (sajtokról, csokikról nem is beszélve :)). Éppen ezért most egy 3 hetes "pihenést" követően megyek is vissza.

A hazautam mint általában most is rendkívül mókás, és élményekkel teli volt. Mivel nem akartam egyenesen hazautazni, így úgy gondoltam, hogy Olaszországban megállok egy pár napra, mert az nekem jó lesz. Úgyhogy 15-én szombaton elindultam Bernből vonattal Milánó felé. Természetesen hoztam a szokásos formámat, és majdnem sikerült lekésnem a vonatot. A 3-4 perces utat az állomásra a lakásomból kb. 50 másodperc alatt sprinteltem le a tömött málhazsákommal a hátamon, és ha nem nagyon jó fej a mozdonyvezető, akkor szépen Svájcban ragadok :). Az első ijedtség után átszálltam a központi pályaudvaron a nemzetközi gyorsvonatomra. Rendkívül kényelmes vonatunk volt, amely gyorsan repített minket Wallis és az alpok felé. Fantasztikusan gyönyörű és lenyűgöző ez a dél svájci vasút vonal, hiszen gyönyörű amikor a havas hegycsúcsok között száguld az ember. Sajnos nem lehet végig gyönyörködni, mivel a vasút az Olasz határt közelítve már főleg alagútban halad át a hegyek gyomrán keresztül. Megérkezve Olaszországba jött az első mókás dolog, tópart, háttérben hegyek, és HÓFEDTE PÁLMAFÁK. :)
Este érkeztem meg Milánóba a kicsivel több mint 3 órás vonat út után. Elmentem boltba venni valami vacsorát, majd megkerestem a szállásomat. Szállásadóm (Gabriele) egy ízig vérig Olasz srác volt erre a két napra. Este beszélgettünk a kung fu-ról, az életről, és az országról. Később elmentem sétálni a városba. Vettem egy metróbérletet (ami érdekes, mert 3 db pesti bkv jegy áráért cserébe 24 órát utazhattam korlátlanul), és bementem a dóm térre. Körbenéztem a téren egy kicsit, majd bementem a Galleria Vittorio Emanuelle II-be. Mókás volt, mivel hallottam valami élőzenét, és a fülemet követve egy kis "udvarba" jutottam, ahol egy kellemes rockzenekar zenélt nagykabátokban. Hallgattam egy kicsit őket, majd gyalog elindultam a San Lorenzo felé. Érdekesen konstatáltam hogy amúgy az olaszoknál nem divat a hó eltakarítása a járdákról. Kb. 90%-ban hó borította a gyalogosok útjait, úgyhogy óvatosan kellett közlekedni, hogy ne törje ki az ember a bokáját (szét is ment a térdem később). A San Lorenzonál összehaverkodtam pár rocker sráccal, akik megmutatták hol találok baráti áron malátaszörpöt. Elbeszélgettünk velük spanyolul, meg angolul és olasz tudásomat is csillogtattam (ami nincs), majd elköszöntem tőlük, és mentem tovább a Porta Genova felé. Ja azt még meg kell jegyeznem, hogy néztem egy nagyot, amikor az egyik srác kérdezte, hogy jól tudja e, hogy az "Újpest Dózsa" Magyarország legjobb focicsapata? :) Hát mondtam már nem Dózsa, de amúgy nagyon jól tudja :D. Általánosságban elmondható, hogy az olaszok tudják, hogy hol van Magyarország és Budapest. Gabriele azt mondta, hogy ezt azért tudják sokan , mert Olaszország tele van magyar vendégmunkás hölgyekkel, akik nem biztos, hogy az adóhatósságok és az erkölcsrendészet által teljes mértékben legálisnak tartott munkával keresik a mindennapi betevőt. Célom a Nibada színház volt (ami csak a nevében színház, valójában egy kis kocsma), mivel aznap egy bluegrass zenekar játszott. Nagyon szuper koncertet hallhattam, tele volt a hely emberekkel és jó hangulat volt. A szünetben beszéltem a zenekarral, és egyből ki lett találva, hogyha már amúgy is van nálam herfli, akkor menjek fel a színpadra játszani velük valami jó kis bluest, úgyhogy már elmondhatom, hogy Olaszországban is játszottam :). A közönségnek persze tetszett a magyar blues, úgyhogy jó kis este volt. A koncert után megindultam hazafele. Az utcán megkérdeztem egy fiatal srácot, hogy merre van az éjszakai busz megállója, és mondta, hogy elmagyarázni nem olyan egyszerű, úgyhogy elvisz kocsival :) Az éjszakain ismét összefutottam az Újpestes sráccal :). Hazaérve hamar lefeküdtem aludni, mivel már igencsak korán volt.

Vasárnap reggel ébredés után reggeliztem kicsit, aztán megindultam a városba nézelődni. Az 1-es villamossal mentem be, ami Milánó legrégebbi villamosa. Első úti-célom a mai napra a Castello Sforzesco volt. Közben sokat mosolyogtam, mivel mai nap éppen "mikulás futást" tartottak a városban, szóval lépten-nyomon mikulásjelmezes futókba botlottam (volt vagy ezer). Maga a kastély számomra nem volt akkora hatalmas buli, mivel inkább mondanám erődnek. Ilyen négyzet alakú az egész, belül kert, szóval nekem úgy hatott, mintha lenne egy erős-vastag várrész körbe, és én hiányoltam "magát a kastélyt" belülről :). Bementem egy festmény-rajz kiállítást megnézni, majd a kastélyt elhagyva átmentem a Parco Sempione-n. A park túloldalán megnéztem az Arco della Pace-t (békekapu). Mivel kicsit elfáradtam ekkorra, így kimentem villamossal a város szélére, és felültem a körbuszra. Ez annyit tud, hogy körbejárja egész Milánót. Mentem egy teljes kört, ami kb. 1 órás utat jelentett. Szétnéztem egy nagy áruházban, majd visszaindultam a dómtérre. Menet közben láttam egy szép épületet, és bár nem tudtam, hogy mi az, úgy gondoltam leszállok, és megsasolom. Igaz, ekkorra már nem bírtam járni, mert a göröngyös havas utakon a lábam teljesen szétment, és csak bicegve tudtam járni, de nem foglalkoztam ilyen apróságokkal. A Cimiterio Monumentale temetőt találtam be véletlenül. Amikor realizáltam, hogy ez "csak" egy temető, akkor nem voltam biztos benne, hogy meg akarom nézni, de szerencsére bementem. Hát Milánó legszebb helye. Fantasztikus szobrokkal van tele, és gyönyörű mauzóleumokkal. Szebb mint egy múzeum, és az a hangulat... Teljesen lenyűgöző. Van egy nagy "főépület" rész, amelyen belül is rengeteg festmény és szobor található, és a kert is fantasztikus. Aki szereti a gótikus hangulatot, azokat mindenképpen magával fogja ragadni a hely hangulata. Számomra a leglenyűgözőbb sír egy olasz szobrászművész által készített sír volt. A világ legromantikusabb, legszomorúbb szobra szerintem. Egy halott férfit ábrázol, aki fekszik egy kövön lepellel letakarva, a szerelme meg mellette és egy "utolsó csókot" lehel a kedvesének arcára... Hát nem hiába az én romantikus ábrándozó lelkivilágom... :) No mind1, a temető után folytattam a bicegést a dóm felé, mivel még napfényben is meg szerettem volna nézni. Hát valami fantasztikus ez a katedrális. Körbejártam kívülről, majd bementem a belsejébe. Éppen mise volt. Amúgy "mókás", hogy belül csak akkor lehet fényképezni, ha az ember kicsengeti a 2 eurós "fényképezős" jegyet, amiért cserébe kap egy karszalagot és annyit kattint amennyit akar. Hogy ezt a földi halandó ne sértse meg, ezért tele van a templom ilyen kommandós emberkékkel, akik amint nyúlsz a fényképeződhöz máris ott teremnek és ha nincs karszalagod, akkor "lekapcsolnak"... Nem igazán szimpatikus az eljárás, de hát ez van. A dóm után még bicegtem egy kicsit a városban, majd hazametróztam. Este még beültem enni egy jó kis pizzát, majd ledőltem aludni.

Hétfő hajnalban kibaktattam a buszpályaudvarra, majd egy órás buszozással elértem Bergamo-ba, ahonnan hazarepültem pestre. Természetesen itt is mókás volt, mivel kb 2* annyi cuccom volt, mint szabadott volna, úgyhogy az összes ruhámat magamravettem, hogy beférjek az egy darab kézipoggyászba. felül 12 réteg volt rajtam :) (Kabát-öltöny-két pulcsi-két hosszú ujjú ing, 1 rövid ujjú, és 5 póló). Aztán így mint hirtelen alakult Mislen baba már feljutottam a repcsire.

Nagyon jó kis út volt, viszont sajnos a fényképeim elvesztek (bár még próbálom szerelni a gépet, hátha sikerül megmenteni őket), úgyhogy az alant található fotók forrása az internet...


Castello Sforzesco



Parco Sempione




       


Fantasztikus...






Kisebb mauzóleum


Galleria Vittorio Emanuelle II

A dóm tér




Scala... Szerintem a mi Vígszínházunk meg Operánk szebb :)


2012. december 17., hétfő

166-170nap: utolsó munkahét ebben az évben, telefonok, vonat



2012. December 9-14

mottó: „Vannak pillanatok, amikor a fáradtság a részegségre hasonlít”

Vasárnap éjszaka nem igazán sikerült az alvással foglalkoznom, amit természetesen egyetlen percig sem bántam meg, csak cserébe hétfőn egész nap zombi módjára olvasgattam a szakirodalmakat. :)

Keddre virradóan már sikerült a napi átlagot 2,5 órára feltornáznom. Amúgy ezek a napok azzal teltek, hogy megpróbálom átlátni azt a párezer oldalas szakirodalmat, ami számomra teljesen új témaköröket jelent (és amiből pénteken majd egy 60 perces előadást kéne tartanom)… Érdekes, és mókás lesz. Amúgy a nap folyamán sok érdekes dologra derült fény a világ különféle részeiről, de hát az élet az kemény. Este hazamentem, leszerveztem az immáron 5. karácsonyi blues estemet Budapestre, gitároztam kicsit, majd ledőltem aludni eléggé korán, de aztán mégiscsak virrasztani sikerült újfent :).

Szerdára az átlagalvás, már 4 óránál járt (nem is rossz). Reggel mínusz 16 fokra keltem fel (mármint kívül volt annyi:) ), úgyhogy a bebicózás az egyetemre, annyira így már nem volt buli, de hát nem kívánságműsor ez. Egész nap a laborban dolgoztam, aztán este fáradtan mentem haza, egy jó kis vacsora, aztán vártam az Álmaimat.

Pénteken megvolt az utolsó nagy megmérettetés, egy órás előadást tartottam ugye, jó kevés alvás után a csoportnak. Egészen jól sikerült ahhoz képest, hogy a két téma teljesen új volt, amiről az előadás nagyobbik felét tartani kellett... Természetesen nagy segítségem volt, hogy Ilya kollegával előző este kicsit átbeszéltük azt a két tékakört, hogy pontosan miért is piros a télapó kabátja, így pénteken könnyebb volt a dolog. A professzor úrnak nagyon tetszett, de természetesen az előadás után máris kérte tőlem a következő feladatot, amit még karácsony előtt mindenképpen csináljak meg (héé ember, fél óra és szabadságra megyek), nembaj, karácsony előttre még azt csináljam meg. Megcsináltam. Hazamenve egy üveg borral ünnepeltem, hogy túléltem ezt a fél évet a munkában, és hogy most pár hét pihenés következik, mielőtt ismét felszállnék a hajóra...


No, akkor, mint ahogy már megígértem előre, essen egy kis szó a mobiltelefonálási, és vasúttal történő utazási lehetőségekről.

Svájcban rengeteg cég van, amelyik havidíjas, és feltöltős SIM kártyát kínál. 3 nagy mobilszolgáltató van, a Swisscom, az Orange és a Sunrise. Az összes többi cég is ennek a 3 óriásnak a hálózatát használja az országon belül. A „fapados” társaságok például a Migros, Aldi, Coop, Mucho, Yallo, Lebara és az Ortel. Igazándiból egy svájci számot beszerezni egyáltalán nem ütközik különösebb nehézségbe, csak be kell menni egy mobilos boltba, kiválasztani a hatalmas választékból, hogy mit akarunk, és a svájci személyi/útlevél/EU-s személyi alapján pár perc múlva már kezünkben is van a kártya. Természetesen készülékkel együtt is lehet új számunk. Általánosan azt tudom elmondani, hogy ha SIM+készüléket veszünk, akkor a készülékért kb 1000-2000 forintot kérnek el (az alap 100 éves Nokiáért pl.), de természetesen határ itt is a csillagos ég, ha olyan telefont szeretnénk, amelyik hátat masszírozni, meg betont keverni is tud, akkor mélyen a pénztárcába kell nyúlkálni. A tarifacsomagok terén is hatalmas a választék. Én mindenkinek azt ajánlom, hogy gondolja végig, hogy kb. mennyit fog külföldre telefonálni, mennyit Svájcon belül, mennyi smst akar írni, és mennyit akar esetleg az észbukon lógni a telefonjáról. Én hosszas tanulmányozás után arra az elhatározásra jutottam, hogy a Lebara nevezetű cégnél teszem le a voksomat. Ennek több oka is van. Bár első ránézésre a tarifáik drágábbak, mint a többi szolgáltatónál, viszont rengeteg kedvezményt adnak. Amúgy svájci szolgáltatóknál az a vicc, hogy majdnem az egész földet rendkívül kedvezően lehet hívni. Magyarországi mobilt pl: 30-66 forint között hívja az ember szolgáltatótól függően percenként, smst 18-23 forintért lehet küldeni szintén majdnem az egész világba, általában hálózaton belüli telefonálás az vagy ingyenes, vagy nekem pl. 6 forint percenként. Másik svájci mobilt hívni kicsit drágább, általában 60-80 forint között van, bár én mivel ügyes voltam a jövőben majd 30 forintért hívom a helyi mobilokat. Másik érdekesség, hogy a sim kártyák sok szolgáltatónál ingyenesek. Van ahol meg mondjuk 3000 forint, de helyből 5000 lebeszélhető róla, persze van olyan cég, amelyik kőkemény 1000 forint körüli összeget elkér egy itteni számért cserébe. Szóval, ha valakinek svájci számra lenne szüksége, ne habozzon, mert rendkívül kedvező árakon tud telefonálni innen szerte a világba, kártyájának feltöltését kb. minden sarkon meg tudja ejteni (pl az ÖSSZES vasútállomásnál a jegy automatából is fel lehet tölteni őket pár kattintással, továbbra posta, és majdnem az összes „CBA”-ban is (hacsak nem valamelyik nagyon speciális vállalatot választottuk).  

Svájcban a vasút egy rendkívül fejlett és felettébb igényes közlekedési módozat, nem hiába még a milliomos üzletemberek is rendszerint ezt használják a hétköznapi utazásaik során. 4888 km-nyi vasútvonal van, és ezeken szinte bárhova el lehet jutni az országon belül. Érdemes megjegyezni, hogy a vonatok itt tiszták, pontosak, gyorsak, kulturáltak, kényelmesek. Helyjegyet még az IC-re sem kell váltani. Megoldják, hogy el tudják szállítani az embereket. (Pl. a genovai reptérre menő IC az kb. 120 méter hosszú, és EMELETES…) Itt késés nem igazán fordul elő, nagyon extrém esetben pár perc, de akkor is sűrűn bocsánatot kérnek. Maga a vasút rendkívül drága, de cserébe az ember minőséget kap. 20-30 km-es távolságra kb. 3500 forint egy irányba a jegy, az ország másik felébe eljutni (Locarno, Lugano pl.) az már majdnem 20ezer magyar pénzbe kerül egy irányba. Természetesen vannak kedvezmények, és különböző utazási kártyák. Bárki kiválthatja például a „félárú” bérletet, ami annyit tesz, hogy kb.40ezer forintért cserébe kap egy kártyát, amelynek használatával egy teljes évig fél áron lehet jegyet váltani. Ez első hallásra rendkívül drágának tűnhet, ám ha az ember összesen csak évente 3-4* utazik el valahova az országon belül kicsit kirándulni, akkor már megérte. Emellett van „szuperkedvezményes” jegy, amit pár nappal az indulás előtt lehet megváltani. Természetesen ezeken felül is van mindenféle érdekes kedvezmény kártya (pl ami nagy kedvezményt ad minden hétköznap reggel 9 után, meg amelyik este 5 után jó… :)) A vasúti várók is igényesek, tiszták, a jegypénztáraknál kedvesek (és beszélnek legalább 2-3 nyelvet, nem úgy, mint otthon, ha jön egy turista, és a pénztáros meg emint szól: „hova b*zdmeg?”) . Természetesen van első és másodosztály, és itt valóban látni a különbséget (ami nem csak annyi, hogy a gagyi műbőr ülésre ráhúznak egy iszonyatkoszos vörös fejtámlahuzatot..). Annak ellenére van különbség, hogy a másodosztály is rendkívül kényelmes és igényes. Szóval összességében itt érdemes a vasutat igénybe venni, senki sem fog csalatkozni.

2012. december 9., vasárnap

159-165. nap: Agyhaláltábor v2, karácsonyi parti, afrikai lakoma...


2012 December 3-9

mottó1: „A sors hajlamos tökéletesen jelentéktelen napokat kiválasztani a jelentős fordulatokhoz…”

mottó2: „A legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást…”

Hétfőn elmentem aktiválni a simkártyámat a városközpontba, a szakadó hóeséssel nem törődve, szerencsére fél perc alatt megvolt az egész procedúra. Ígértem egy bejegyzést a Svájcban való telefonálásról is, de arra még várni kell kicsit, mert ismét sok dolog történt a héten. Matyi hozott nekem délután olasz gombás őzpörköltet ilyen fehér kukoricapuliszka szerű körettel. Nagyon fincsi volt :).

Szerda este volt egy pár órás tárgyalásom a professzor úrral a tudomány világáról, úgyhogy meglehetősen fáradtan estem haza 8 után, megint kaptam hárommilliónyi tennivalót…

Csütörtökön próbáltam regenerálni az agysejtjeimet, este pedig tartottunk egy karácsonyi bulit a tanszéken, mivel szépen lassan majd mindenki hazaszállingózik karácsonyra. Sokan sütöttek-főztek a saját nemzetüknek megfelelően különféle étkeket. Volt japán, kínai, perzsa, cseh kaja. Kellemesen telt az este, majd hazaérve megint beleszaladtam az éjszakába egy kellemes beszélgetésnek köszönhetően, de legalább a kedvem ismét kivirágzott.

Pénteken belefutottam a nagykésbe, miután adtam egy autogramot a kora reggeli órákban… Úgy volt, hogy délután tartanom kell egy fél órás előadást a szokásos péntek esti csoportszemináriumon. De mivel kaptam kettő teljes mértékben új témakört még szerda este, amikhez kb. annyi közöm van jelen pillanatban, mint a harangöntéshez, így mondtam a professzornak, hogy természetesen megtartom én, de esetleg mi lenne, ha egy héttel később kerítenénk rá sort, mert akkor addig kicsit utána tudnék olvasni a dolgoknak. Vigyorogva dörzsölte a tenyerét, hogy ez nagyon jó ötlet, mert akkor tarthatok majd egy 60 perces előadást a fél óra helyett, hiszen jól elmélyülhetek a témában a következő hét alatt (miközben dolgozok a laborban, írom a prezentációt, mérek a mikroszkópon, és fejen állok…). Amúgy ez szerintem előre így volt tervezve, mert mindenki sejthette, hogy fél nap alatt (amennyim lett volna az egész új témákra), nem lehet elolvasni és megtanulni kb. 2000 oldalnyi szakirodalmat angol nyelven…

Szombaton elmentem a vasútra beszerezni egy „diákigazolványt” (majd erről is külön blogbejegyzés), meg feltöltöttem a SIMkártyámat. Délután Christiannal, és Sarah-val elmentünk korizni, majd este átjött Artur és Dounia és csináltunk egy jó kis fondü partit. Megtanultuk, hogy már az alapjáraton is teljes mértékben perverz fondü még durvább, ha az ember cseresznyepálinkába mártogatja a kenyerét, és utána a forró sajtba…

Vasárnap reggel elmentem Fribourgba Matyihoz. Megnéztük-körbejártuk a várost, bementünk a katedrálisba is, majd főztünk afrikai erősPistát, meg afrikai kaját. Előételnek sült banánt ettünk a frissen elkészített erősPistivel (van külön sütő-főző banán, ami nem olyan édes, mint az otthon megszokott). Főételnek csirkét csináltunk (mogyorókrémes, habanero paprikás, fokhagymás, hagymás, gyömbéres lében), köretnek meg fufu-t (ilyen elasztikus tésztaszerű nyugatafrikai köret), gombo-t (no, ez egy általam sosem látott zöldség,  megfőzve nagyon mókás, mert ilyen zselés, nyúlós levet enged), meg afrikai babot. A hatalmas (és jó csípős) étkezés után még orosz almatortát ettünk. Amúgy megtudtam, hogy afrikában esznek mindent, kutyát, patkányt, stb… Este Matyi kivitt az állomásra kocsival, aztán hazajöttem. Matyinak adtam karácsonyra egy adag szegedi édes nemes paprikát, bár kiderült, hogy még van egy kis tartalék magyar paprikája :). Én kaptam egy jó adag erőspistát, meg egy zenei cd-t, amin ő zenél :) Jövő héten megnézem amint lesz időm. Nagyon szuperül sikerült ez a mai nap, úgyhogy ezúttal is köszönöm Matyinak a kirándulást, meg a finom kajákat. A vonat késett egy icipicit (ami ugye itt nem divat), és menet közben bemondták 3 nyelven is, hogy mennyi a késés, és hogy elnézésünket kérik…  Amúgy Fribourg szép városka (kb 30-ezren lakják), jó dombos, úgyhogy itt bicóval annyira nem lenne mókás a játék. Az emberek kicsit „pestiesebb”-en néznek ki mint Bernben, ami nem teljesen biztos, hogy jó, de hát ez ilyen. Matyi mondta, hogy kb. a 80%-a a népnek franciául beszél, amúgy meg minden franciául is van kiírva. Jó mozgalmas hétvége volt, és jövő héten rengeteg szenvedés lesz a munkával, úgyhogy  pihengetek, és várom a szép Álmokat. 

Este 7kor már senki sem bírja józan ésszel...



2 kézzel sem nagyon ment az a nyitás...

Készül a rízs nélküli sushi

Na ezt hívják multikultúrális gasztronómiának





Koriiii



"Véletlen" az első osztályon utaztam egy kétemeletes vonaton... Hát hmm 

Alattam folyik a lánchíd





Háhá 


Hát eléggé furcsa ez a színház... Az a neve, hogy "egyensúly"



Mókás híd... Felül és alul is lehet közlekedni. Emeletes híd xd





Sültbanán, és erős Pist'

Nyelvöltés :D

Afrikaaaa