A világjáró tudós élete Isten kezében van...: 33-36. nap : Svájcot is felköszöntöttük

2012 Július 30 - Augusztus 2

mottó: „A hősiesség, ha ostobasággal párosul, nem hősiesség…”

Hétfőn délelőtt megbeszéltük a jelentést a professzor úrral, majd nekiestünk az újonnan jött mintákkal való foglalatoskodásnak. A jelentésnek pozitívak voltak a visszhangjai mind a professzor úrtól, mind pedig a külső cégtől, úgyhogy öröm bódogság, csak így tovább.

Kedden nem történt semmi különös, munka volt egész nap, meg fáradtság, meg egy kis idegeskedés amit a plusz km-ek okoztak, mivel minden bolt szombati menetrenddel üzemelt.

Szerdán, azaz augusztus elsején itt augusztus huszadika volt. 721 éves lett Svájc. Ennek jegyében már egész héten lehetett hallani petárdákat, tűzijátékokat, de ma volt az igazán nagy banzáj. Munkaszüneti nap volt, úgyhogy lehetett menni a programokra ezerrel. Délelőtt elmentem az óvárosba az óratoronyhoz, de sajnos már nem fértem be a csoportba akik felmehettek, de mondta a nő, hogy délután fél4-es csoportra jöjjek vissza, de lehetőleg 3 körül, hogy maradjon jegy. Az óratoronynál hallottam magyar beszédet, két néni és egy bácsi volt. Összespanoltunk, aztán kiderült, hogy hatodik éve élnek itt, és a bácsi a berni rabbi. LOL. Beszélgettünk egy jót velük, aztán ők hazamentek, én meg elmentem a parlamentbe. A parlamentbe fél perc alatt be lehetett jutni, csak be kellett csekkolni mint a reptéren. (Bár még bicskával is beengedtek egy embert..) Első meglepetés az volt, hogy kezembe nyomtak a sűrűn mosolygó biztonsági emberek (jééé itt nem a 200 kilós egybenyakú agresszorok vannak…) egy papirost, és valami csokiról magyaráztak bőszen svájciul. Hát ez annyit jelentett, hogy bent a parlamentben mindenki kapott egy tábla svájci csokit (születésnapi ajándék gyanánt), és te választhattad ki kb 50 fajta közül, hogy melyiket szeretnéd… Megkérdeztem a csokis hölgyet, hogy melyik a legjobb, a legkevésbé boltban kapható. Végül is egy blueberry (na ennek a magyar nevét nem tudom, talán áfonya) darabkákkal teli fehércsokit választottam, ami azért különleges, mert csak limitált számban gyártották le csak erre a nyárra, úgyhogy valószínűleg ilyet nem lehet máskor enni. Körbejártam jó alaposan a parlamentet, érdekes és szép, ahogy a régi épületben 1-1 rendkívül modern szoba is feltűnik. Egy kicsi politika: svájcban kétkamarás parlament van, és a lényeget a következő wikiről származó pár sorban olvashatjuk az itteni politikáról:

„A svájci félig-közvetlen demokrácia alapelve, hogy a hatalom a néptől származik. Ez azt is jelenti, hogy a nép fenntartja magának a két alapvető jogot, a szavazatit és a választásit. A kormányok, és a törvényhozók feladatát nem a hatalom gyakorlójakén határozza meg, hanem a közügyek működtetőjeként. Ők a közösséget a nép alkalmazottjaiként szolgálják, hogy ezzel is könnyítsék azok mindennapi munkáját.”

No hát itt ez nem reklámduma, hanem tényleg így megy. A nép állandóan szavaz mindenről, és nem a politikusok döntenek a dolgok nagyrészéről, hanem az emberek. Kicsit fordított állás van, mint sokmásutt…

No ennyit a politikáról. Parlament után a rabbi bácsi tanácsára lementem a közeli strandra (már lassan minden szerdán a folyóparton lyukadok ki). A rabbi bácsi elmondta, hogy itt az a buli, hogy lesátrazol a városban lévő szabadstrandon (teljesen ingyenes, de zuhanyzó, pingpongasztalok hálóval (nagyon jó minőségűek, nem a játszótéri beton kategória), csocsóasztalok, öltözők, és 2 rendes medence!! külön gyerekmedence), majd a folyóparton szépen felsétálsz ameddig bírsz (a másik strandig érdemes, az kb 2 km). Feljebb beleveted magadat a folyóba, és mint a szélvész levisz az eredeti kiindulási helyszínedre. Hát ez valami fantasztikus dolog. A folyó annyira gyors, hogy felfele úszni, vagy akár csak egy helyben maradni is teljes mértékben képtelenség, talán valamelyik olimpikonunknak sikerülne, de azt sem hiszem. (By the way olimpia, itt gratulálnék a váci piaristáknál egyel felettem járó Hirling Zsoltinak az olimpiai részvételéért. El is kezdtem agyalni a héten, hogy nekem is ki kéne jutni, csak egyelőre korsóemelgetésben meg fedettpályás távolbanézésben még nem rendeznek versenyt...)

A csomagomat teljesen vadidegen svájciaknál hagytam, és egy pillanatig sem féltem, hogy eltűnne bármi is. Jó 10 perc gyaloglás után (nem mentem el teljesen az Eicholz-ig, mert nem tudtam mennyire lesz vészes ez a „vadvizi” úszás), találtam egy jó kis „belépő” részt. A víz elsőre jegesnek tűnt, de pár perc asszimilálódás után belevetettem magamat. Hát, ha valaki még nem csinált ilyet, akkor annak nem lehet elmondani az élményt… Teljes mértékben átlátszó folyóban (lehet látni az alján a köveket) száguldani lefele, valami fantasztikus. (Becsléseim szerint 8-15 km/h-val viszi az embert.. A fák csak úgy suhannak melletted). A folyó maga amúgy nem mély, mert nekem leér a lábam, szóval kb 180 lehet, ám képtelenség megállni benne, mert már a combig érő víz is majdnem elvisz. Az „alsó” strandnál sok „kijárat” van, és előbb utóbb tábla is figyelmeztet, hogy lassan ideje kikeveredned az áradatból, mert már csak 1 kijárat van hátra. A kijáratnál csövek vannak elhelyezve, amit elkapsz, és úgy már ki tudsz mászni. Leírhatatlanul fantasztikus ez az egész. Mennem kellet még 1 kört gyorsan. Persze jó fárasztó, és csak képzett úszóknak ajánlom, mert nem egy balatoni lubickolás. Pénteken Viloékkal szerintem megcsináljuk munka után a „nagy” távot ami több mint 2 km-es. Amúgy még Anja mutatta múltkor a csodazsákot amit itt eléggé sokan használnak a folyón. Egy műanyag zsákot kell elképzelni, amibe bele lehet rakni a szajrét, és teljesen vízálló. Sokan a telefonjukkal együtt vetik bele magukat a vízbe, és ezzel a zsákkal együtt úsznak (a víz tetején marad, mert van benne levegő). Mondjuk az vicces tud lenni, amikor valakinek elkezd csörögni a zsákja a folyó közepén. Nem egy olcsó mulatság ez a zsák, de lehet majd nekem is be kéne nevezni egyre, mert ez a legtutibb ehhez a folyós kalandhoz és még tervezek sok ilyet, és ha van, akkor nem kell sehol sem otthagyni a szajrét.

Úszás után hazatekertem egy kicsit kacskaringós úton, majd gyorsan ebédeltem, és rohantam vissza, hátha a délutáni óratornyos csoportba beférek. Nem fértem be, mivel voltak akik már 2 órával az indulás előtt vártak a lehetőségre… Ennek örömére lementem megnézni a dómot, ahol találkoztam 3 magyar fiatallal. Az egyik srác, programozó volt, a másik srác meg egy lány ők építészek. Megbeszéltük, hogy valamikor elmegyünk majd együtt kirándulni az Alpokba, lehet már most hétvégén (bár most hétvégére már egyéb programok is vannak tervbe véve). A dómot belülről is körbejártam, beszéltem egy sort a Nagyfőnökkel, majd elmentem vásárolni az estére. Vásárlás után kiültem kicsit a nagy lehetőségre, majd beszaladtam az egyetemre megnézni a leveleimet. 5 órakor találkoztam Vilo-val meg 3 prágai kolleginájával. Vásároltunk még egy sort, meg szereztünk a lányoknak térképet, aztán körbejártuk az óvárost. Természetesen találkoztunk pár kollegával a városban, akik a családjaikkal jöttek ünnepelni (mondjuk kicsit vicces, amikor egy nagyobb termetű japán úr svájcizászlós pólóban, karján szintén svájci keresztes tetoválással mosolyog körbe). Macipark, meg minden, ami kell. A rózsakertben belelógattuk a lábunkat a tóba, és sörözés közben beszélgettünk a világról meg szakmáról. Ekkor derült ki, hogy nemcsak hogy Gábor kollegámat is ismerik a lányok, hanem még Pajkossy professzor urat is. Kicsi a világ. Este visszamentünk a koncertekre. Elmentünk legvégül a múltkori ismeretségem koncertjére. Nagyon kellemes country muzsikát játszanak a srácok, majd valamelyik héten lemegyek tárgyalni a dobossal a lehetőségekről, mert egy zenés helyen dolgozik, mint kiderült. Koncert után felmentünk a nagy lehetőségre, hogy onnan nézzük a tűzijátékot. A tűzijáték szép volt, az, hogy mellette elkezdett villámlani, meg szakadni az eső, az már kevésbé. Viloék úgy határoztak, hogy hazarohannak az esőben, mert nem laknak messze. Én megvártam egy fedett részen, ameddig kissé alábbhagyott a játék, majd elindultam hazafele, ám valami történt a hátsó lámpámmal, mert nem világított. Így nem kockáztattam a 4 km-es utat, úgyhogy úgy határoztam, hogy az egyetemen alszom (itt van a „nagy lehetőségtől” 2 percre). Éjszaka találkoztam a professzor úrral, aki mosolyogva mondta, hogy hát ez nem lesz túl kényelmes éjszaka, és mutatott valami összeszerelhető sátrat vagy ágyat, vagy mit, hogy használhatom, ha akarom, de mondtam, hogy jó lesz nekem a szék is. Hát igen, az embernél legyen éjszakára pótlámpa is a bicóra, ha legénykedik…

Csütörtökön munkával telt a nap, majd délutáni bevásárlás után itthon pihengettem. Amúgy ma találtam egy nagyon érdekes blogot, de inkább nem osztom meg, mert eléggé naturalisztikusan fejezi ki a blog író hölgy a világról alkotott gondolatait, mindenesetre én jókat mosolygok rajta.