2012 Augusztus 22-25
mottó1: „A káoszelmélet szerint egy olyan apróság, mint
egy pillangó szárnyának rezdülése, akár tájfunt is okozhat a világ túlsó felén…”
Hát a mostani
bejegyzés érdekes és rendhagyó lesz. Érdekes dolgokat próbálok leírni az első
felében (a pár használható ujjaimmal), és rendhagyó, mert eddig sok mindenről
írtam, csak nem mindig belülről. Érdekes dolog az internet és a blog írás is.
Hogy kinek is írja az ember? Saját magának? A rokonainak? Azoknak az „ismeretlen
ismerősöknek”, akikkel bár nem beszél, és csak némán olvassák, de mégis
érdeklődéssel követik az eseményeket? A
múltnak (az nincs)? A jelennek (azt nem érdekli)? A jövőnek (az csak egy
illúzó)? A „gyerekeimnek”? A rokonaimnak? Azoknak, akik tanulnak vagy okulnak
belőle(m)? Az internetes kereső botoknak? A barátaimnak, akik távol vannak
tőlem, és megvan a saját életük? Az utókornak? Valakinek, aki soha sem olvassa
ezen sorokat? Azoknak, akik olvassák, de nem értik? Azoknak, akik csak
mosolyognak az egészen? Azoknak, akik nem is ismernek? (Miért? Ismer valaki?)
Kinek is írja az ember? Érdekes dolog a blog írás…
Az első fél:
- Az aranycsapat játszott Bernben anno, és sok svájci még ma is emlékszik a
legendás együttesre.
- Vannak emberek, akik cukrokat és egyéb szerveskémiai
molekulákat tetováltatnak magukra, és kijelentik, hogy a biokémia sokkal
érdekesebb, mint a kémia, aztán amikor megtudják, hogy az ember vegyészmérnök,
akkor mosolyogva kérnek elnézést.
-Bern-t az első állatról (egy medvéről) nevezték el, amit
a környékben ejtettek el annakidején.
- A lábamon találtam egy tenyérnyi lilás-zöldes hatalmas
véraláfutást, elég csúnyácska (bár kit érdekel).
- A fájdalomcsillapítók helyes kombinációja és
mennyisége, a fizikálisan materializálódott fájdalmat egészen kordában képesek tartani
(ideig-óráig). A többit nem.
- Felemelő és bíztató érzés, amikor a professzor úr
eléggé nyomatékosan megkéri az embert péntek éjszaka emailben, hogy SZOMBAT
ESTE!!! fáradjon be az egyetemre mindenképpen, mert beszélni kell.
- Az esély arra, hogy 35 km/h-s sebességű freestyle repülést és betonba való becsapódást
követően csak egy törött és egy rommázúzódott karja legyen az embernek az
irodalmi adatok és statisztikák szerint rendkívüli mértékben csekély. Szóval én
egy szerencsés mázlista vagyok. Mégsem érzem annak magamat. Persze ennek is meg
volt az oka, az ember idővel könnyen rájön a miértekre.
- A némiképp több információ a feltétlenül szükségesnél
és a „tudtam, csak nem sejtettem” érzés nem minden dologgal kapcsolatban és nem
minden esetben vezeti előre fele az embert.
mottó2: „Az életnek sokkal nagyobb a fantáziája a
mienknél”
A második fél. (Nem tudom mitől fél, hiszen „Nem sánta az, aki együtt
lelkendezik a csúszkálókkal.”) :
Ez a rész egy nagy összevisszaság lesz és rövidebb is,
mint szeretném, csak szorít az idő, indulnom kell...
A kezem nagyon
fárad a gépeléstől, és a gyógyszerek sem képesek mindig segíteni, hiszen „én
lehetek a MELLÉKHATÁS”, úgyhogy a gondolataim nagy részét idézetek formájában
próbálom eljuttatni a hallgató szemek számára(igyekszem mindenhova kitenni a „”-t,
ha nem sikerül akkor nem volt szándékos..). Egyik nagyon kedves barátomtól
kaptam egy könyvet a Santiago Compostella-ba vezető zarándokútról indulásom
előtt, mivel tervezem egy ideje, hogy majd valamikor elkezdem az „UTAMAT”. Természetesen
teljes mértékben más fajta terveim voltak. Az életet akartam választani…
„Válaszd az életet. Válaszd a munkát. Válaszd a karriert. Válaszd a rohadt nagy
TV-t. Válaszd a mosógépeket, kocsikat, CD lejátszókat és elektromos
konzervnyitókat. Válaszd az egészséget, az alacsony koleszterinszintet és a
fogászati ellátást. Válaszd a fixkamatozású jelzálog-kölcsönt. Válassz első
otthont, válaszd meg a barátaidat. Válassz szabadidőruhát és hozzáillő
sporttáskát. Válassz egy háromszobás lakosztályt részletre egy ócska sorházban.
Válassz DIY-t, és kérdezd meg egy vasárnap reggel, hogy ki a fene vagy. Terülj
el egy fotelban, és nézd a lélekölő, agypusztító TV-s kvízjátékokat. Tömd tele
a szádat ócska, szemét ételekkel. Válaszd a végén a rothadást. Pisálj utoljára
egy szánalmas otthonban. Élj pusztán zavar körülményként rohadék kölykeid
számára, akiket azért nemzettél, hogy magadat helyettesítsd. Válaszd a jövőt.
Válaszd az életet. De miért akarnék ilyesmit csinálni? Úgy döntöttem, hogy nem
választom az életet. Mást választottam. Hogy mi az oka? Nincs semmi oka.” Kinek
van szüksége okokra, ha a blues(t) választotta?
Tulajdonképpen kereken kettő hónapja elkezdtem a saját utamat, csak ehhez idő
kell, hogy tudatosuljon belül is és rátaláljak egyedül, térkép nélkül a helyes
ösvényre. Hogy az ember hogyan utazik az lényegtelen, hiszen nem maga a cél a
lényeges, hanem maga az út. „ha olyan lennék, mint te és te olyan lennél, mint
én, nem változna semmi. Így hát maradjunk ilyenek”. A kedves barátom indulás
előtt azt mondta nekem, hogy Veronika meg akar halni. Nem ismertem Veronikát,és
nem tudtam miért is akar véget vetni az életének, miért akar mást választani,
de ahogy megismertem, megértettem. Ő is azzal, hogy nem az életet választotta
elindult a saját „camino”-ján. Én is ezen haladok, most éppen a svájci alpokon
keresztül.
Furcsa dolog, hogy körülbelül négy hónapja ugyan azt
álmodom szinte minden éjszaka. Szinte mindig arról szólnak, hogy az álmaimban
van egy ember, aki „Elhitette a barátaival, hogy irigylésre méltó életet él,
miközben minden erejét arra pazarolta, hogy meg tudjon felelni az eszménynek,
amelyet ő maga teremtett.” És lássuk be, ez sajnos képtelenség. A lufinak előbb
vagy utóbb ki kell pukkannia.
„Légy, mint a forrás, amely örökké túlcsordul, s nem mint
a tó, amelyben mindig ugyanannyi víz van.” az eddigi úton is próbáltam ezt az
elvet követni, ennek természetesen néha egy törött kéz vagy egy törött szív
lesz a következménye, de menni kell bármi is történjék, és „Nézzük reálisan a
dolgokat! Próbálkozzunk meg a lehetetlennel!”
” Mindannyian a saját világunkban élünk. De ha fölnézel
az égboltra, láthatod, ahogy a csillagok, ezek a kis külön világok, együtt
csodálatos csillagképeket, naprendszereket, galaxisokat alkotnak.”
„Bolond az, aki a saját világában él. (...) Én bolond akarok maradni, és úgy
akarom élni az életemet, ahogy megálmodom, nem pedig úgy, ahogy mások elvárják.”
Az utam végén természetesen én is el fogok jutni
valahova. Valószínűleg nem oda ahova el akartam, hanem oda, ahova el kellett
jutnom. És akkor már megnyugodva, és mindenkit megnyugtatva mondhatom, hogy „Rossz
ember vagyok, de ezen változtatok, megváltozom. Ez volt az utolsó ilyen eset.
Mostantól tiszta leszek, kihúzom magam, és az életet választom. Már alig várom.
Olyan leszek, mint maguk. Lesz állásom, családom, rohadt nagy TV-m, mosógépem,
kocsim, CD lemezem, elektromos konzervnyitóm, jó egészségem, alacsony
koleszterinszintem, biztosításom, jelzálogom, első otthonom, szabadidőruhám,
háromrészes öltönyöm, kvízjátékom, szemét kajám, gyerekeim, séták a parkban, rendes
munkaidő, golfpartik, kocsimosás, elegáns kardigánok, családi karácsony, rendes
nyugdíj, adómentesség, csatornapucolás, és a végén, ha már nincs semmi, a halál…”
Addig is „minden értem aggódónak jobbulást kívánok”!! Nem
kell félni, és nem kell félteni, hiszen:
"Everything will be okay in the end. if it's not
okay, it's not the end."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése