2012. július 25., szerda

27. nap spontán kirándulás fél óra alatt


2012 Július 24.

mottó: "A tegnap csak árny, a holnapról álmodó ma fényében..."

Hát ma is szorgos hangyaként tevékenykedtem a laborban, aztán szolid sülthusis ebédem után (mostanság nem tekerek haza az ebédszünetben, hanem otthonról hozom be a hamit), úgy gondoltam, hogy eltekerek a festői Hale településre. Fél órám volt az egész projektre, úgyhogy kellett nyomni rendesen a pedált. És persze az a térképen előre sosem látszik túlságosan, hogy mennyi hegy fog velem szembejönni… (Lassan rá kell jönni, hogy érdemes errefele lecsekkolni gugliörszön a magassági diagramokat ELŐRE, mert az esemény utáni tabletta nem mindig kellemes :)). Odafele kényelmes volt, mert kb végig lefele kellett gurulni egészen az Aare partjáig, de akkor már tudtam, hogy a Szívás utcán kell majd végigjönnöm visszafele, de hát, ha kicsi a tét, a kedvem sötét.
Már rengeteg időt töltöttem az Aare partján, de még mindig lenyűgöz a folyó szépsége és tisztasága. A Neubrücke (új híd)-on meg is álltam fotózni, mert teljesen hihetetlen magyar szemmel nézve, hogy le lehet látni a folyó aljáig, és jobbra-balra erdő és hegyek, pedig csak pár km-re vagyok a belvárostól… Ezt a látványt nem lehet megunni (holnapra már be is terveztünk az Aare partjára este egy kis csobbanást Anjával, úgyhogy megint lehet bambulni a vizet). A km órám szerint 8,3 km-t mentem összesen (80 méter híján, de annyit meg sétáltam még pluszban). Summázva a dolgokat, nem volt vészes ez a kis túra, de azért lefárasztott, ugyanakkor fel is töltött energiával. (Ez is egy oximoron, de szellemi igénybevétel mellett a fizikális terhelés rendívül jó hatásfokot tud kihozni az emberből mindkét téren). Jót is tesz tehát egy kis testmozgás ebéd után. Cserébe vettem is az egyetem mellett egy tábla csokit magamnak az út után :). Az ember vigyázzon a vonalaira…
Munka után bevásároltam, meg vettem Vilo-nak is egy km órát (Ilya meg ma szólt, hogy neki is kéne 3 :D), aztán otthon zenélgettem, meg megnéztem a Párizsi Mumus című animációt. Egészen kellemes kis mese, meg is jött a kedvem tőle a csilláros filmekhez. Este 9kor jutott eszembe, hogy hoppáré, valami kiment a fejemből, úgyhogy visszatekertem az egyetemre még dolgozni egy kicsit…

Út az erdőn keresztül

Hát még mindig nem térek napirendre...


A Hale-ba hozó híd

No ez se semmi házikó... Az a medence sem szörnyű a kilátással...

Ebédszünetre egy ekkora túra épp kellemes volt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése