A világjáró tudós élete Isten kezében van...: 105-110.nap: Egy kis labor baleset, és egy hétvégi magyaros lakoma

2012. Október 10-15

mottó1: Két srófhúzó között egy havasi gyopár és négy piros kémény jelentése: „Mindnyájunkat érhet baleset…”

mottó2: „Vannak, akik előre szeretnék tudni, mi kerül az asztalra; de akik a lakomát készítik, inkább titokban tartják: mert a csodálkozás hangosabbá teszi a dicsérő szavakat…”

Az elmúlt hét is rengeteg munkával telt, úgyhogy semmi különösebb érdekesség nem történt a hét közepe táján, cserébe annál több a hét vége fele közeledve.

Péntek reggel egy kisebb baleset történt a laborban, de szerencsés kimenetele volt a dolgoknak. Egyik kollega összetört egy öt literes üvegedényt, benne kb. 3 liter Káró savval (ami tömény kénsav és hidrogén peroxid keveréke). A sav ráömlött a srác mindkét lábára, meg természetesen szétfolyt, a fél labort beterítve. Azonnal nadrág le, és bő vízzel mosogatás, meg zuhany. Gáborral elvittük kórházba a srácot. Mivel már rutinos játékos vagyok a svájci kórházakat illetően, ezért lemenedzseltem a srác felvételét. Szerencséjére nem lett semmi komolyabb probléma, köszönhetően annak, hogy gyors volt az intézkedés a baleset után, és nem érintkezett hosszú ideig a bőre a savval (nem utolsó sorban másik szerencséje volt, hogy nem friss sav volt a biliben). Sajnos ilyen balesetek néha előfordulnak, úgyhogy ennek örömére magamra vállaltam a feladatot, hogy jövő pénteken tartok egy rövid biztonságtechnikai előadást a csoportszemináriumon. Elvileg a teendőket baleset esetén mindenki tudja, ám egy kis memóriafrissítés sosem árt.

Szombaton vásárolgattam, meg elmentem a biciklimért a Strandweg-re, hiszen a balesetem óta ott parkolt. Szerencsére teljesen egyben volt, és működőképes állapotban, úgyhogy az Aare partján végigtekerve hazamentem vele. Még a benzinkúton jól felfújtam a kerekeket, megörülve, hogy van végre egy rendes kompresszor, ami nagy nyomást tud bevarázsolni a kerekeimbe. (Ennek fontosságára majd később visszatérek). Délután a fribourgi „El Moreno” (A Sötét), cimborám kérdezte, hogy van e kedvem vele egy pszihedelikus-indie-hipszter partiba látogatni. Hát mondom másra sem vágytam jobban, úgyhogy hajrá. Amúgy aki nem tudná kik azok a hipszterek, azoknak nagyon töményen csak annyit, hogy a pasik úgy néznek ki, mint Nagyapám, a lányok meg általában 70-es évekbeli SZTK-s szemüveget hordanak, akkor is, ha nem is szemüvegesek. Amúgy multikultúrában eléggé jártas 20-on évesekről van szó, akik a felsőközéposztálybeli popularitásukból próbálnak populáris dolgok segítségével kitörni, de mostanság ugyebár ez eléggé trendi. Ez számomra kicsit irónikus, de hát jah, az élet az kemény. Az egyszerű műegyetemista szerintem kinézet alapján csak simán lebölcsészezi őket, mások azt mondják, hogy ők „azok a fiatalok, akik csövesnek ki néznek, de van ájfónjuk” (by. Paul). Szóval vicces társulat, gondoltam, hogy a bluesos öltönyömben nem is fogok nagyon kilógni a sorból. Amúgy lehetséges, hogy Buddha volt az első hipszter a földön, mivel ő azt a nézetet vallotta, miszerint: „Már azelőtt jártam Indiába, mielőtt menő lett volna ellátogatni Indiába.”

Maga a hepöning egy általános iskola atombunkerében zajlott (igen, nem légópince, hanem rendes atombunker, mélyen a földben vastag beton, és vagy 4-5 egymás után következő, fél méter vastag többszázkilós hermetikusan záródó vasajtó. Itt svájcban biztonságban érezném magamat katasztrófa esetén, hiszen kálium jodid tablettám is van ugye, és atombunker is van a közelemben...) Kb. 20-30 emberke gyűlt össze erre a „nyilvános próbára”. Egészen jó kis zenét játszott a zenekar. A koncert végén természetesen nem bírtam magammal, és a zongorista leánnyal elkezdtünk bluest játszani, majd szép lassan az egész zenekar csatlakozott :). A buli után a társaság nagy részével átvonultunk egy közeli country pub-ba, beszélgetni, sörözni, étkezni. Kellemes kis buli volt, és ismét jófej emberkéket ismertem meg, úgyhogy majd velük is még fogok találkozni a jövőben remélhetőleg. Hajnalban hazaérve még oroszországi kedves barátommal tárgyaltunk egy kicsit telefonon, majd lepihentem.

Vasárnap reggel nekiálltam főzni, hiszen meghívtam ebédre Sarah-t és Noémit. Megfőztem egy hatalmas adag ragulevest, meg bekevertem egy jó adag almáspalacsinta tésztát. A palacsintát már a lányokkal közösen sütöttük, megtanultam, hogyan kell „francia módon” olajozni a palacsintasütőt (egészen ötletes és praktikus módja van neki). A magyaros lakoma tiszteletére felbontottunk egy üveg Tokaji Édes Szamorodnit is. El voltak ájulva a magyaros ételektől-ízektől. Jól halálratömtük magunkat a hamikkal, és már elkezdtük szőni a jövőre szóló terveinket. Pl. ha minden jól megy, akkor jövő vasárnap Noémihez fogunk menni olasz lakomára, és bevezetünk majd ilyen hétvégi főzöcskézéseket. A palacsintákat természetesen Édesanyám által készített szilva, feketeribizli lekvárral, és fahéjas cukorral ettük. A lányok a lekvárokat is nagyon dícsérték, úgyhogy érdemes volt azokat is kiköltöztetnem magammal. Az ebéd után néztünk egy jó kis filmet (hát valami fantasztikus, amikor az ember ráköti a laptopját egy batárnagy plazmatévére, és azon sasolja a filmet). A film után pedig elindultunk este a városba, mivel mindenkinek dolga volt még. Sajnálattal konstatáltam a pincében, hogy a bicóm eldőlt (egy másikat is magával rántva), és a hátsó gumim meghalt… Arra a következtetésre jutottam, hogy túlságosan keményre fújtam a kereket tegnap, és az öreg gumi szépen megadta magát. Hát ez van… Ha túl kemény, akkor a gumi könnyen szakad… Úgyhogy vonattal mentem be a városba a lányokkal, majd a Nagy Lehetőségen találkoztam Gáborral. Kiültünk a parkba a szemerkélő esővel nem törődve, és tartottunk egy icipici pálinkakóstolást. Hát hmmm… Gábornak Isteni pálinkái vannak. Pár órát beszélgettünk, majd este hazamentem, mert még matekoztunk-fizikáztunk kicsit Hugommal.

Megint csak kellemes és mozgalmas hétvége volt, sajnos ezek mindig hamar elszaladnak, de sebaj, mert már mindjárt itt a jövő hétvége, már csak 4-5-öt kell aludni :). Amúgy a lányokkal tervezgetünk már pár mókát télre, pl. síelést (Julcsitól kaptam sífelszerelést ajándékba, mert ugye neki Ausztráliában a sivatagban nem nagyon lesz rá szüksége mostanság). Tervezünk továbbá egy szánkózást (szerintem itt nem a klasszikusan vett magyar szánkóra kell gondolni), mivel Noémi nem tud síelni, úgyhogy első körben a szánkó az jó lesz. Itt nagy hagyománya van a szánkózásnak, van is nem messze egy jó hosszú pálya állítólag, és persze mindenki mosolyogva mondja, hogy óvatosan kell, mert igencsak veszélyes játék. Úgyhogy majd figyelnem kell, mert Sarah-val amikor megyünk valamerre, általában mindig történik valami kalandos dolog (bár a duplakéztörésem annyira nem volt kalandos) :D. Tervezünk egy 100 km-es bicó túrát, meg egy hegymászást is, bár azt szerintem majd csak ha jobb idő lesz, mert azok sátras mókák.

Hétfő este van ma, napközben összeállítottam a biztonságtechnikai prezentációt, aztán Viloval, Ilyaval és Gáborral átnéztük-átbeszéltük az egészet, hogy még miket írjak bele. Hazaérve vacsiztam egy jó nagyot, aztán lassan szerintem szundi üzemmódba kapcsolom magamat, mert valami bújkál bennem,és kívételesen nem a kisördög talán. Mondjuk meg is értem, hiszen kint 4 °C környékén mocorgott a táj, és hát egy szál pulcsika az már lehet, hogy nem eléggé melegít…

A képekért ismét köszönet Noéminek, és ezúttal is gratulálok az első dobálós palacsintafordításához :)