A világjáró tudós élete Isten kezében van...: 1. nap: Basel-i csatangolás

2012 Június 28

mottó: „A város egy nagy közösség, ahol az emberek együtt magányosak.”

Hónapok óta nem sikerült ilyen hosszan és ilyen jót aludnom, mint most… Ennek örömére a 11 órás reggeli után egyből vissza is pihentem egy kicsit. Koradélután elindultunk felfedezni Basel-t kocsiháton. Svájcban az a jó, hogy a parkolás esélytelen. A szivárvány különböző színeivel fel vannak festve parkoló helyek, amelyek vagy foglaltak, vagy pedig tilos ott a parkolás a mezei halandóknak. A fehérrel festett helyekre lehet állni, de csak bizonyos kerületekben (pl. a „rózsadombon”, ahol a szállásunk van). Más kerületekben csak azok állhatnak a fehér zónába, akik megvették a helyet. Vannak a sárgával festett helyek, amik fogalmam sincs, hogy mit jelentenek, de oda sem buli a parkolás, mert egyből elviszi a kocsidat a helyi közeg. Marad a belvárosban a kék mező, ahol 1,5 óráig megtűrik a jelenlétet, ha kiteszünk egy kis papírórát (mint általános iskolában) amire beállítjuk, hogy mikor foglaltuk el taktikai pozíciónkat… Ebben az a jó, hogy ha sokat időzünk, akkor 1,5 óránként el kell hagyni a helyszínt, vagy előre kell tekerni a papírórát ilyen időközönként… Szóval ezek a kék helyek maradnak… Pontosabban maradnának, ha lenne ilyen. Kb 1 órás keresgéléssel és sokszori körbe-körbe kocsikázással Máté öcsém kiszúrt egy szabad helyet, úgyhogy meg is rohamoztuk, majd belevetettük magunkat az 1 km-el odébb lévő belváros szívébe immár gyalogszerrel. Első célpontunk a Münster katedrális volt, amely egy gótikus és román stílusban épült katedrális. Volt a katolikusok, a protestánsok kezében, de mint piac is működött egy időben. Lényeg a lényeg, eléggé lenyűgöző volt, főleg a mögötte lévő „terasz”, ahonnan be lehetett látni Basel-t és természetesen csodás látvány nyílt a Rajnára. Van a katedrális alatt a folyón egy „komp”, amely mindenféle emberi-gépi erő nélkül kel át a folyón egy kifeszített drótkötélpálya és az áramlás segítségével. Amúgy a svájci polgárok nagy szórakozása, hogy belevetik magukat a vízbe egy nagy labdával, aztán hagyják, hogy sodorja őket az ár… Valahol meg kievickélnek a partra párszáz méterrel lejjebb. Ez azért kemény egy kicsit, mert ránézésre 4* gyorsabb a Rajna a mi Dunánknál (ami nem mellesleg innen kb 60-80 km-re ered a festői fekete erdőben (ott is jártam már, de az egy másik történet). A katedrális után kimentünk a fő térre, és megnéztük a városházát kívül belül. Ezek után a szemerkélő, majd később zuhogó esőben mászkáltunk még egy sort az óváros berkeiben, megnézve a gépesített szökőkutat (zseniális látvány), a színházat, és a mellette található templomot. Itt kaptam agyfrászt, amikor a templom oldalában egy kiskocsma volt kialakítva… Fogyasztói társadalom… Az eső egyre inkább rázendített, úgyhogy futólépésben közelítettük a kocsit. Kocsival még kóvályogtunk egy sort, találtunk még egy szép teret templommal, ahol éppen valami zenekonzisoknak lehetett az év végi koncertjük, aztán hazajöttünk. Lesétáltunk még este a hegyről egy Aldiba, ahol Öcsémmel meglepve tapasztaltuk, hogy az árak olcsóbbak vagy ugyan olyanok, mint otthon… Persze ez a húsra és a kenyérre nem vonatkozik, de sok másra igen… Állunkat összeszedve a földről felbaktattunk a szállásunkra, és este persze megnéztük az Olasz-német meccset is.